Akiket foglyul ejtett az izzó vas

Akiket foglyul ejtett az izzó vas Kovászna megye

Péntektől vasárnapig kalapálástól volt hangos a szentgyörgyi főtér: a IV. Nemzetközi Kovácstalálkozó meghívottai vonultak ki üllővel-kalapáccsal az izzó vasat bűvölni. Célunk e szakmára ráirányítani a figyelmet: megláttatni, mennyi művészi szépség, gazdagság rejlik benne, milyen csodálatos alkotások teremthetők e tüzet uraló módszerrel, elkötelezettséggel, kitartással – mondta a megnyitón Nagy György olaszteleki kovácsmester, a rendezvény ötletgazdája és egyik főszervezője, mesterségének alázatos híve.

 

Érték – és örökségmentés

A „vasverőkhöz” szóló Tamás Sándor megyetanácselnök elmondta, Háromszék gazdag néprajzi, kulturális örökséget őrző és mentő térség, ezeket a hagyományokat, a félezerre tehető népi mesterek tudását egy program keretében továbbörökíteni szándékozzák. Czimbalmos-Kozma Csaba a városvezetés nevében köszöntötte a résztvevőket. – A hagyományokat, a művészetet szerető közönség növeli egy közösség megtartó erejét, emelte ki, a rendezvény pedig a közösség összekovácsolását is szolgálja.

A sepsiszentgyörgyi kovácstalálkozókra igazi csemegeként tekint a városi lakosság, de falun sem találni már sok műhelyt és mesterembert, legfeljebb lópatkoló kovácsokat. Ezért folyamatosan sok kíváncsiskodó vette körül a sepsiszentgyörgyi főtéren felváltva dolgozó meghívott kovácsokat. Hét ország képviseletében harminc mesterember mutatta meg, hogyan lesznek használati tárgyak, a lakberendezés kiegészítői vagy képzőművészeti alkotások a kovácsolt vasból. Mi több, most először láthatta a nagyközönség, hogyan születik a harang egy elképesztően fiatal, 21 éves mester keze alatt.

Nem tudom elképzelni, hogy mással foglalkozzak

A felvidéki, Várhosszúrétről érkezett Slíz (ejtsd: Szlízs) Róbert gyermekkora óta a harangok megszállottja. Bár villanyszerelést és informatikát tanult és még most is diák, már ebben az évben több mint harminc harangot öntött, 2016-tól errefele pedig összesen több mint hetvenet. Elárulta, megélhetésnek sem rossz ez a mesterség.

– 12 éves korom óta érdekelnek a harangok – mondja – miközben a helyszínen egy hordóban építi meg a szentgyörgyi Református Kollégiumba kerülő új harangnak az olvasztókemencét és öntőformát. – Járkáltam ide-oda fotózni, ha lehetett, harangozni is. 15 évesen kezdtem próbálkozni a saját harangom megöntésével, ez három év után sikerült először. Addig nagyon sokat kísérleteztem azzal, hogy az öntőformának való agyagot milyen arányban kell keverni, mert az agyag mindenhol másképp viselkedik, saját receptúrát kellett kidolgozni. Amíg ezt kitaláltam, több tucat formát rontottam el – mondja a fiatal srác. Miután ezt a problémát megoldotta, a harangok akusztikai sajátosságait, beállítását illető tudományt egy hollandiai mestertől sajátította el.

Az édesapjával együttműködő Slíz Róbert nagy taps közepette kongatta meg új produktumát.

– Amit itt láttak, 5% az egész alkotófolyamatból – mondja az autodidakta módon mesterré lett Róbert, aki új műhelyt álmodik.

Az új harang szép szava megrendelőt is hozott a felvidéki mesternek, helyben kértek tőle egy új, kisebb példányt, ajándékba. Mint mondta, legutóbb is négy testvérnek készített családi címerrel díszített évfordulós ajándékokat.

Minden kovács egy regény

A szentgyörgyi vendéglátást élvező meghívottak a díszműkovácsolástól a lópatkolásig vagy a ráfhúzástól a késkovácsolásig sok ágát képviselté a mesterségnek. Egyházi használatra szánt díszeket, csillárokat, gyertyatartókat, de egyebeket is készít Sorin Bute, egy târgoviștei ortodox pap, aki szintén autodidakta módon sajátította el a mesterséget, majd egy híres olasz kovácstól is, és attól a Walfried Hubertől is tanult, aki a szentgyörgyi rendezvénynek is egy fontos szereplője.

Campan Matei Szebenből érkezett, ő képzőművészeti egyetemet végzett szobrász, akik vas- és rézműves munkákat hozott. Készít ékszereket, használati tárgyakat, többek közt 200-300 eurós késeket is kiállított, amelyeken, mint mondja, két-három hetet dolgozott, csak a csiszolásuk többnapos művelet. Kisplasztikákat hozott a szófacsaró, játékra invitáló Kovács László – Putu, kovácsműhelye cégérét állította ki Nagy György, tűziszerszámtartót Németh Attila.

De volt ott vasszögtől elkezdve kopogtatóig, tükörkerettől konyhakésig még sok minden. Sokan közelebbről is megnézték vagy megnézni óhajtották a tárgyakat, amelyeket viszont tilos volt fogdosni és ezt némileg sérelmezték a látogatók.

Mi baja lehet egy vasdarabnak?!

Nagy György magyarázta el, hogy a vason van egy felületkezelés, mely a kiállított darabokon elég vékony, pont azért, hogy az anyag kidolgozását ne rejtse el. A kéz savas nedvessége árt ennek a védőrétegnek – szögezte le. Más oka is van a tilalomnak: a látogatók, miután kézbevesznek egy tárgyat, úgy teszik vissza az asztalra, ahogy éppen esik, ezzel felborítva a rendezők által elképzelt rendet, struktúrát. Nem lehet folyton rendezgetni az asztalokon a tárgyakat – mondta a mester.

A tiszadobi Dohos László elmesélte, négyéves korától foglyul ejtette az izzó vas látványa, mikor ilyet látott a tévében, a családnak el kellett hallgatnia. Kicsit kacskaringós úton lett kovács, s bár van neki rendes polgári foglalkozása, jó keresetű alkalmazottként keresi kenyerét, a kovácsolás a hivatása – mondja nyomatékkal.

Ma még egy van belőle…

Kajos Viktória ma még Magyarország egyetlen női lópatkoló kovácsa, bár lehet, már nem sokáig, hiszen – tőle tudom – még jelentkezett egy másik fiatal lány is arra a kétéves tanfolyamra, amelyen ő is elsajátította a mesterség fortélyait. Lehet, hogy csak formailag, mert igazából már korábban ellopta azokat, hiszen, mint mondja, 4 éves korától lovagol és csodálója lett az ő lovaikat patkoló mesternek, Jére Istvánnak. – Szép szakma, amúgy nem tudnám magamat egy irodában elképzelni – mondja.

Viktória most 30 éves, de már felvetődött benne, mi lesz akkor, amikor nő létére majd a férfiaknál korábban kikopik a lópatkolásból, hiszen ez nagy szerelem létére is egy megterhelő foglalkozás: nehéz szerszámokkal kell dolgozni, ki-bepakolni az üllőt az autóba, emelgetni a ló lábát, s az állat még olykor szeret finoman rá is dőlni. Veszélyei is vannak a mesterségnek, őt is már többször megrúgta a ló, még fejbe is, de ez nem rettenti el, a kovácsmesterség abbahagyása után is lovak közelében maradna.

Mondja a kollégája, Dohos László, hogy nem kell bivalyerős legyen egy kovács, öreg, tapasztalt mesterektől meg lehet tanulni a helyes mozdulatokat. Szerinte meglátszik azokon, akik az internetről tanulnak, hogy milyen keservesen, fölös erőfeszítéssel hoznak létre egy tárgyat, amit sokkal könnyebben is lehet.

A látogatók Takáts Zoltán, a Magyar Kovácsok Egyesülete elnökének és az illyefalvi Gábor Tibornak köszönhetően megnézhették azt is, hogyan kell a ráfot tűzi forrasztással összeilleszteni, majd a kerékre ráhúzni, illetve a japán technikát, a pengék készítésénél használt damaszkolást szemléltette Varró Lajos.

Ez az én zászlóm

Mi a hozadéka egy ilyen találkozónak számukra? – kérdeztem a résztvevőket. Slíz Róbertnek a sok új ismeretség számít, tanulnivalója is akadt, de reklámnak sem utolsó, mondja. Pénteken délelőtt még egy szakmai minikonferencia is befért a programba, körüljárták a kovácsmesterség, mesterek helyzetét, az oktatás formáit a résztvevők hazáiban.

– Miért csinálja ezt az egészet? – kérdeztem Nagy Györgyöt, tetten érve, amint adott pillanatban láthatóan fáradtan szemlélte a téren folyó munkát.

– Annyian lengetik a zászlót, akik nem csinálnak semmit – mondja. – Ez a rendezvény az én zászlóm.

Aranykalapács-díj

Az epilógus főszereplője Walfried Huber, a bécsi iparművészeti egyetem 77 éves, nyugalmazott, tanára, akit a szervezők a rendezvény sikeréhez való hozzájárulásáért, valamint a Református Kollégium harangja lábazatának a megtervezéséért egy meglepetés „Aranykalapács” díjban részesítettek. Személyesen vette át, hiszen nem volt rest 1000 kilométert utazni Szentgyörgyre. Ez csak szimbolikus elismerés, melyet a maga során szintén meglepetésként Nagy György is megkapott, hiszen „nélküle nem lett volna sem első, sem második, harmadik, vagy negyedik kovácstalálkozó” – mondta Sztakics Éva alpolgármester.

Demeter Attila és Bodor Tünde fotói

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.