Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

A visszavonulás rossz taktika

A visszavonulás rossz taktika Kovászna megye

Hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be elképzeléseinek egy részét Benedek-Huszár János baróti polgármesterjelölt, aki függetlenként pályázná meg a városvezetői tisztséget az idei helyhatósági választásokon.

A sajtótájékoztatója helyszínéül egy olyan helyszínt választott, amely negatív mérföldkőként díszeleg a város elmúlt 30 évének időszaka felett, „jellemzi annak helyben topogását, illetve tehetetlenségét”– fogalmazott. Ez a helyszín pedig nem más, mint a harminc éve épülő iskolai kampusz épülete, melyre ugyan uniós forrásokból pályázatot nyert a város 2014-ben, mégsem tudták befejezni. Jelenleg az építkezés bekerült a Helyi Fejlesztések Országos Programba, és úgy tudjuk, a beruházás megvalósítását elnyerő két cég már felmérte az épület állagát, némileg rendezte is a helyszínt, egyéb azonban nem történt.

Hirdetés
Hirdetés

Benedek elsősorban a baróti középiskolai oktatás színvonalának fontosságát hangsúlyozta, mint mondta, ez egy alapvetően fontos feladata kell legyen az eljövendő baróti önkormányzatnak, hiszen ha gyermekeink a jobb oktatás kedvéért elmennek Barótról, márpedig eddig elmentek, akkor a tapasztalatok azt mutatják, nem fognak többé visszatérni Erdővidék központjába. Szerinte a helyi bü­dzséből támogatnia kellene a tehetséges tanulókat, de a gyenge képességűeket is azért, hogy ne szakadjanak le.

Úgy vélte, az iskola területe jó nagy, ott mindenre van lehetőség, csak tenni kellene azért, hogy a diákok otthonosan érezzék magukat az intézményben. „Jellemző a jelenlegi önkormányzatra, hogy még egy egyszerű büfét sem tudtak az iskola területén működtetni”– mondta. Ő étkezdét, kávézót, sőt üzletet is el tudna képzelni, hogy a diákok jól érezzék magukat.

Úgy vélte, a baróti oktatás minőségének hanyatlása a 2000-es években kezdődött el, azóta az iskola és az önkormányzat elbeszél egymás mellett, hiányzik kapcsolatukból a bizalom, ami idővel e kapcsolat teljes leépüléséhez vezetett. A buszmegállóról is szót ejtett, mely szerinte sokkal jobb helyen lenne a jelenlegi Transloc területén, közelebb lenne az iskolához is.

Benedek H. János nyomatékosította, hogy ő soha nem volt egyik erdélyi magyar pártnak sem tagja (a felesége az EMNP erdővidéki szervezetének elnöke), és azért indult függetlenként, mert az embe­rek, akikkel szóba állt, s akik biztatták, hogy induljon, ezt tanácsolták neki. Nem tart attól, hogy a tanácsosok esetleg nem lesznek az ő pártján, úgy véli, független polgármesterként bármilyen meggyőződésű tanácsosokat maga mellé állíthat, hiszen „mindnyájan egy irányba akarjuk húzni a város szekerét”.

Úgy gondolja, a jó „haditaktika” egy városvezetés számára sosem a visszavonulás, hanem inkább az előremenekülés kellene legyen: például a meglévő városi strand esetében, amit a jelenlegi önkormányzat be akar zárni, ő inkább továbbfejlesztené fedett uszodává; vagy megemlítette a volt köpeci öregotthont is, melyet inkább bezárt a városvezetés, mintsem működtetéséhez partnereket talált volna. „Az óvodától egy jó iskolán át, az idősekkel való törődésig minden ugyanolyan fontos kellene, hogy legyen egy önkormányzatnak” – összegzett.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. március 3., 16:40
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Tisztelt hozzászóló. Nem akarom lehangolni, de ha Benedek János ha elvesz DR. Bán Istvántól mondjuk 150 szavazatot, akkor nem marad csak vagy 253 szavazat. Ez valóban veszteség, de túlélhető.

      Dr. Bán István eddigi jelöltségének évei és szavazat számai:
      Dr. Bán Istvám:
      – 2004: 682
      – 2008: 393

  • User
    Dátum: 2020. március 3., 7:36
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Iskolázottság,tapasztalat,határozott rálátás a városnak fontos”befoltozni valóira”Egyedül nem megy,de egy aktív tanáccsal megoldható….Csak egy kérésem van:jöjjön le vasárnap délután a csendes pihenés óráiban….hallgatni a csendet….

  • User
    Dátum: 2020. március 3., 7:31
    ÉRTÉKELÉS: -18

    Felkérem Böjte urat, hogy folytassa tudósítását,azzal a kiegészítéssel, hogy milyen formába jutottak be egy építkezés alatt álló kozintézménybe? Volt engedélyük a jelenlegi polgármestertől, mint tulajdonostól vagy esetleg a líceum igazgatójától, mint haszonélvezőtől? Ha hivatalos úton jutottak volna be, a bejarati kapukat használják, nem átgázolva a kerítésen. Egy kisbaconi lakós magát polgármesterjelöltnek titulálva ily módon szervezi meg a kampányindíttó sajtótájékoztatóját, tanítási idő alatt, jó példát mutatva a diákoknak. Baróton van már hagyomanya, hogy a polgármester fejszével nyitotta az iskola ajtóját, ez jelöltként már nem a kaput hasznalja. Mi lesz, ha székbe kerül? Kisbaconból gépfegyverrel érkezik-e????

  • User
    Dátum: 2020. március 3., 7:45
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A tisztes felesége 4 év alatt megyei tanácsosként mitt tett Barót városáért? Felhasználta az oltszemi gyermekeket,hogy a férjének előkészítse Baróton a terepet.

  • User
    Dátum: 2020. március 3., 8:16
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Végre egy új, egy új arcú jelölt aki eddigi munkássága eredményit felmutatva tud változást hozni Barótra. A többi jelöltek ugyan azok már 20 éve. Mindenki ki volt próbálva, mindenki vagy lemondott, vagy leváltották, vagy be sem került. 20 éve ugyan azok a személyek mondják, hogy ők azért akarnak ott, de pont ott leni a “functie”-be, hogy értünk tegyenek. Megkérem ezeket az embereke, hogy ne tegyék, mert egyre rosszabb. Hagyjanak lehetőséget másnak is. Igaz, az önök egoizumusa, és kicsinyes bosszúvágyuk sokkal nagyobb, mint a bölcsességük.
    Ezért én azt mondom, legyen egy új, legyen egy fiatal, és legyen egy olyan személy aki már most le tudja tenni az asztalra azt ami kell az önkormányzatisághoz, ellentétben a többivel aki csak ígérni fog tudni e téren. Elég volt a másod, harmad osztályú vezérekből.
    Hajrá Benedek Huszár János, az Isten segítse útját. Legyen egy igazi bölcs vezére az egész erdővidéki népnek. Hajrá Barót, hajrá Erdővidék, hajrá Székelyföld.

  • User
    Dátum: 2020. március 3., 8:50
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Csak szólok:
    2012
    1.) Barni – 2062 szavazat 42.33%
    2.) Nagy István – 1234 szavazat 25.33%
    3.) Derzsi Samu – 1010 szavazat 20.73%
    4.) Virág László – 565 szavazat 11.59%
    2016
    1.) Barni – 1998 szavazat 63.26%
    2.) Nagy István – 542 szavazat 17.16%
    3.) Zsombori Csaba – 514 szavazat 16.27%
    4.) Dávid Benedek Mihály – 104 szavazat 3.29%

    A gatyát fel kell kötni bármelyik polgármesterjelöltnek, ha Barnit meg akarja verni. Hóttziher, hogy Barni nyer, ha több, mint egy ellenfele lesz. A számok nem hazudnak. Csak szóltam.

    Tókos Levente

  • User
    Dátum: 2020. március 3., 13:50
    ÉRTÉKELÉS: -9

    János volt már polgármester Ilyefalván. A marhatartók bandájának is volt a vezére. Nézzük tetteit mint polgármester.Az Ilyefalviak véleménye: nem akarunk emlékezni rá.Ha Jánost kérdezzük biztosan megmagyarázza,hisz ebben ő egy őstehetség.A polgármesteri szék elhagyása valami alvilági(huzzátok bele).A lényeg,hogy egy karierista próbálkozik aki már bebizonyitotta,hogy ha megközelitően nem jön össze az anyagi számitása, gyorsan és nem erkölcsösen lelép.Megváltozott volna a FEJÉBEN a VISSZAVONULÁS szemlélete.

    • User
      Dátum: 2020. március 3., 14:49
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Kedves, kurtán, furcsán írogató aktivista.
      Első sorban nem illendő így beszélni a dolgos gazda emberről.
      Két megjegyzés: 1. a legfontosabb, hogy most a Barótiak 105% azt mondja, hogy csakis Benedek Huszár János tudja kiszedni Barótot kátyúból. Tudja a hülyeséget ön kezdte.
      2. A karrier tekintetében: Legyen türelemmel és kapaszkodjon meg és az irigységbe próbáljon meg nem belehalni, mert gondolom ez a jelölt hamarosan bemutatja, hogy hány önkormányzatnak dolgozik, mekkora összegekkel, Sok, sok eurónyi pénzekből megvalósított fejlesztést fog tudni önnek is és mindenkinek bemutatni, amiben Barótnak sosem volt része és nem is lesz, ha nem ö lesz a polgármester. De ezek tényszerű adatok lesznek, amit nehezen fognak lenyelni néhányan, talán ön is.

      • User
        Dátum: 2020. március 3., 18:24
        ÉRTÉKELÉS: 2

        A polgármester városgazda kell legyen nem pályázat író, a városgazda megiratja a pájázato az arra szakosodott céggel. Egy polgármesternek, főleg itt Baróton nem lesz ideje pályázatot írni, tehát ez nem egy plusz értéke.

      • User
        Dátum: 2020. március 4., 17:11
        ÉRTÉKELÉS: 3

        Én is tehenész vagyok.E foglalkozással kapcsolatos megjegyzéseim tudatosak,saját személyemre is vonatkoznak.Ilyenfélle aktivista vagyok, akinek a keze nem a billentyüzet kezeléséhez alkalmazkodott.Kinos helyzet irni,megtalálni a rövid és hosszú magánhangzókat a lapitón.(Tud-e Ön tehénkörmöt pucolni?).Tehát tagja vagyok a marhatartók bandájának amelyet János is akart vezetni de eredménytelenül.Semmi olyat nem sikerült összehozni ami a banda tagjainak érdekeit képviselte volna.A vezéri tisztséből való kiszálása is mellébeszéléssel,alapszabályzat alapos megsértésével,a tagok véleményével frontálisan ütközve történt.A karriert úgy épiteni,hogy azok bizalmával visszaélni akik biznak benned és felemeltek nem irigylendő

    • User
      Dátum: 2020. március 3., 19:17
      ÉRTÉKELÉS: 14

      Azzal kezdeném, hogy Benkő Árpád Jenő a nevem és illyefalvi vagyok. Ezt két dologból tartom fontosnak: egyrészt, hogy nem szeretek névtelenül véleményt formálni, másrészt, illyefalviként pár dolgot hitelesen szeretnék elmondani Benedek Huszár János tevékenységével kapcsolatosan. Mielőtt ezekre a dolgokra rátérnék, szeretném tudatni, hogy az Illyefalvi Szarvasmarha Tartók Egyesületének létrejöttét neki köszönhetjük és a korszerű tejbegyűjtő központ létrehozásához szükséges pénzügyi keretet is ő pályázta meg a PHARE programnál; most pedig mint polgármester: neki köszönhetjük az illyefalvi óvoda korszerűsítését és a napközi létrehozását, erdei út, ANL-s lakások, Szentkirályban aszfalt út, Szotyor fele aszfalt út, vízhálózat kibővítése a községben, aldobolyi iskola épületének felújítása, szentkirályi iskola épületének felújítása. Mindez két év alatt. Egyes pályázatok kivitelezése már más mandátuma alatt történt meg. Jó visszaemlékezni, hogy milyen gyors ritmusban fejlődött a község. Aki Benedek Huszár János képességeit megkérdőjelezi, az vagy rosszindulatú, vagy valami egyéni érdekek vezérelik. Végül, Jánost bármikor szeretettel látjuk Illyefalván!

      • User
        Dátum: 2020. március 3., 20:26
        ÉRTÉKELÉS: 6

        …meg hozzatennem h.BHJ annyit tett Illyefalvaert h.egy utanna kovetkezo edil aki bakterkent elte szurke hetkoznapjait addig,az mar harmadik mandatumat azzal tolti h.a BHJ munkajanak a gyumolcset szedegeti.
        Es mindezt az illyefalvi nep toleralja, kizarolag azert mert” jobb ugy sincs, meg hat o eremdeeszes es azok aztan ertunk elnek-halnak, na meg hat egy pajtas aki kampanyban mindenkivel fain es bari de aztan a maradek 3 es fel evben nyomi.
        Eppen ezert barotiak es kornyezo falviak: ha fejlodni akartok akkor Janos.Igaz legalabb 8 evig, ket mandatum.Hogy ismet ne mas gyujtse be azt amihez koze nincs.
        Ha meg bedoltok az eremdeeszes maszlagnak akkor szivet neki.De panaszkodni nem jarja.
        Ha meg tengodni

  • User
    Dátum: 2020. március 3., 19:14
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Sok a duma, az öndícséret! Eddig hol volt Benedek (Mitőlhuszár) János? Hahó!
    30 éve süllyed a hajó, most jött rá? Amikor a zsíros pályázatokat menedzselte, annyi pénzért amennyit nem szégyelt elkérni, akkor nem volt “VÍZIÓJA” Erdővidékről, Barótról? Mi történt hírtelen?
    Kitalálták otthon a zasszonnyal, hogy most megváltják Barótot! Lesz jó oskola, jó tanító gárda, nem viszik el a gyerekeket többé, bla bla bla. Megjelent a színen a megváltó! Készül a következő átverés Nagy István, Lázár+Kiss Barna+András után. Még egy nárcisztikus mindent tudó karrierista.
    Csak bírjátok gyomorral Barőtiak!

  • User
    Dátum: 2020. március 3., 22:07
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Úgy vélte, a baróti oktatás minőségének hanyatlása a 2000-es években kezdődött el, azóta az iskola és az önkormányzat elbeszél egymás mellett, hiányzik kapcsolatukból a bizalom, ami idővel e kapcsolat teljes leépüléséhez vezetett. !!! – Nem sokat tud a saját iskolájáról , nem követte az oktatást, nem nagyon pontosak az ismeretei. Mit tudhat a településről ? Nem élte a hétköznapjait!