Felhívás!

A tömegközlekedést és bicikliseket támogatnák

A tömegközlekedést és bicikliseket támogatnák Kovászna megye

A tömegközlekedésre és a bicikli-gyalogos forgalomra fekteti a hangsúlyt Sepsiszentgyörgy önkormányzata az idei, forgalmat érintő projektekkel. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta: szeretnék, ha teret hódítana a városban a tömegközlekedés, ehhez azonban jelentős újításokra van szükség.

A tömegközlekedés barátságosabbá tétele, valamint a biciklis forgalom erősítése a cél idén, a sepsiszentgyörgyi forgalmat illetően – mondta el megkeresésünkre Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Kifejtette: a forgalomszervezés elsősorban ezekre az elemekre épül, hiszen fontos felújítani a város buszparkját, de újabb biciklis utak kialakítására, a régiek újrafestésére és egybekötésére is szükség van. A tavalyra ígért biciklisávok, parkolók és taximegállók újrafestése elmaradt, de idén pótolják a mulasztást, ugyanakkor még több bicikliutat kötnek egybe, hálózatszerűen. Emellett az Olt melletti töltésen kialakítanának egy szabadidős bicikliutat is, de kerékpártárolók építése is tervben van. Arról nincs adat, hogy hányan járnak kerékpárral a városban, mondta az alpolgármester, de tény, hogy tavasszal egyre többen veszik elő a bringát, és azzal járnak dolgozni, iskolába.

A tömegközlekedésre rengeteg panasz érkezik Sepsiszentgyörgyön: késnek a buszok, nem elérhetőek bizonyos lakónegyedekben a megállók, a buszok olykor panganak az ürességtől, viszont csúcsidőben késnek és kisebb méretűek járnak. Az alpolgármester kifejtette: a tervek szerint elsősorban elektromos járműveket vásárolnának, jobb felszereltségű buszokat, hiszen fontos, hogy teret hódítson Sepsiszentgyörgyön a tömegközlekedés. Egyelőre gondot jelent, hogy a megállók elszigetelt helyen vannak, főleg a magánházas negyedekben, de a buszok belső kiépítése sem megfelelő, nem elég kényelmesek, tágasak. Ugyanakkor sokan az órarendre is panaszkodnak, nem a megállókban kifüggesztett menetrend szerint járnak az autóbuszok. „Ahhoz, hogy a lakosság rászokjon a tömegközlekedésre, az a legfontosabb, hogy kényelmes buszok, pontos, megbízható járatok legyenek, és könnyen elérhetőek mindenki számára. Közelebb kell vinni a megállókat az emberekhez, ötpercnyi sétával megközelíthető megállókra van szükség, de fontos a jegyvásárlás és a menetrend pontos követése is. Erre mobiltelefonos applikációt is kidolgoznánk” – magyarázta az alpolgármester.

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 13., 8:24
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Evek ota igenyeljuk a Jokai Mr utca bevonasat a tomegkozlekedesbe, a megfelelo bicikliut kiepeiteset abba iranyba, de igereteken kivul semmit sem kaptunk,Gondolom, ha valamelyik eloljaro, focista vagy netan kezilabdazo arra lakna, rogton prioritast elvezett volna az ugy, igy marad az autos kozlekedes lehetosege.De fontos, hogy zold varosnak tartjuk magunkat!

  • User
    Dátum: 2019. március 13., 9:53
    ÉRTÉKELÉS: 13

    A Romaniai helyi (varosi) tomegkozlekedes buszjaratai soha nem fognak a budapesti varoskozi tomegkozlekedes nyomaba sem erni. Csak hasonlitsd ossze a bukaresti es a budapesti tomegkozlekedes jaratait es eszre fogod venni,hogy eg es fold a kulombseg.Mig Budapesten a metro 1-2 percenkent pontosan erkezik,addeg Bukarestben 30-60 percenkent jar.Ugyanez a helyzet a villamosok es buszjaratoknal is.Budapesten 2-3 percenkent erkezik a villamos es a helyi bussz mig Bukarestben 30-60,de olyan is van,hogy egy es fel orara, sot volt mar eset ra,hogy ket orankent jott a busz,es ez a fovanalon ! Budapestnek meg a legeldugottabb zugaiban es kulvarosaiban is 10,20,30 perces pontossaggal jarnak a jaratok! Ezt a szintet Romaniaban egyetlen varos kozeliti meg es ez nem mas mint Brasso! Sepsiszentgyorgy sajnos meg az okorban el,helyi kozlekedes szinten. Ja,es meg valami.A Szemerja negyedbol lefele menet,miert kell minden bussz 2,3,4,5 stb ugyanazon az utvonalon kozlekedjen.Akkor mi ertelme a szamoknak,ha az allomasig ugyanazt az utvonalat koveti az osszes busz.En ilyet egy varosba sem lattam. Olyat sem,hogy a sofor szakitja el a jegyedet (de o jegyet nem ad!) es olyat sem,hogy ebbol kifolyolag az utas csak a bussz elso ajtajan szallhat fol a jarganyra!

  • User
    Dátum: 2019. március 13., 21:39
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Hát ami kicsi bicikli út van ,már aszt is újra kellene csinálni hogy járható legyen, a Polgármester úr egyszer ment e végig rajta biciklivel ???