Felhívás!

A tanárok 40 százalékát oltották be Háromszéken

A tanárok 40 százalékát oltották be Háromszéken Kovászna megye

A Kovászna megyei tanfelügyelőség csütörtöki tájékoztatása szerint a pedagógusok 40 százalékát, vagyis 1080 személyt oltottak be eddig koronavírus ellen Háromszéken. A nem didaktikai és kiegészítő személyzet 30 százaléka, azaz 320 személy kapta meg a vakcinát.

A megye oktatási intézményeiben tanuló, 16 évnél idősebb diákok körében 3,9 százalékos az átoltottság, vagyis a 6.177 jogosult közül 246 diákot immunizáltak. A 16 éven felüli kiskorúak Romániában csak a Pfizer-BioNTech vakcináját kaphatják meg, előzetes szülői engedéllyel.

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter elmondása szerint országos szinten mintegy 50 ezer 16. életévét betöltött diák kapta meg eddig a koronavírus elleni oltást.

Valeriu Gheorghiță, az oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke korábban elmondta, amint megkapja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyását, Románia készen fog állni a 12-15 éves gyerekek beoltására is. Erre várhatóan júniusban kerülhet sor.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 21., 14:56
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Nos :vagy tudatlanok a tanárok, beépült gyíkemberek és laposföldhívők, vagy… belegondolni is rossz…nem néznek tévét,nem hallgatnak rádiót egyszóval nem rettegnek és megfertőzik a gyermekeket…a gondolataikkal.Mi lesz a jövő generációval? A végén még tanulni fognak… Miért nem hajlandók a tanárok beállni a nyájba? Így hogy lesz nyájimmunítás? Beeee! Én beszéltem!

  • User
    Dátum: 2021. május 21., 14:23
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Ez a beoltottsági arány híven tükrözi a Kovászna megyei tanűgy színvonalát. Gondolom, ha lebontanánk iskolákra a számokat, akár rangsort is ki lehetne alakítani.

    • User
      Dátum: 2021. május 22., 9:00
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Halkan mondom,az influenza ellennit is kérik és beadatják szó nélkül .Az 100% -ban biztonságos?Aki azt mondja ,mert azt mondták,hogy aki beoltattja magát a C19 ellen ,az mind meghal vígan beadatta télen az influenza ellennit.Azt ugye nem a gyógyszergyártók készitik,az ott lóg a kamrában mint a kolbász meg a szalonna.

  • User
    Dátum: 2021. május 21., 16:15
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Mi köze van az oktatás színvonalának a tanárok beoltottsági arányához?Tudom.A TV megmondta:Aki beoltatta magát az okos,aki nem,az hülye.De ha forditva talál lenni? Ha a televíziós társaságok csak a gyógyszeripar fizetett szócsövei?( Az is összeesküvés-elmélet, hogy a reklámok 90%-a gyógyszerreklám?) Ősszel kiderül…

    • User
      Dátum: 2021. május 21., 19:48
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Egyszerű, aki tanult az elég okos ahhoz, hogy belássa, hogy nem okosabb a szakmabelieknél, míg aki nem, az mindenkinél okosabbnak képzeli magát. Aki meg reál szakon tanult általában jobban le tudja vonni a logikus következtetéseket és kevésbé dől be a hamis híreknek.

  • User
    Dátum: 2021. május 23., 8:59
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A tanárok jó ideje már nem képviselik a társadalom fáklyavivőit, ellaposodott a szakma. Akinek eddig ez még nem volt nyilvánvaló tény, most jól mutatja a beoltási késségük. Független attól, hogy mit tudnak, értenek meg az oltásokról, de létezik felelősségtudat is a gyerekekkel szemben, ebből íme levizsgáztak, amint azt az oltási statisztika is felszínre hozott.

  • User
    Dátum: 2021. május 23., 18:16
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A politikusok hány százaléka oltatta be magát?! Aggódom a sok seggnyalóért!👅😉
    Az idiótább fele mit akar?! A fagyiárus,bolti eladó, orvos, tanár covid 19 kitüzőt kell majd viseljen?!

  • User
    Dátum: 2021. május 24., 13:10
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Nem kellene-e a beoltatlan tanárok a földre feküdjenek, s az oltáspárti szülők végigtapossanak rajtuk, mert nem voltak a hajlandók beoltatni magukat, a beoltottak pedig öngyilkosok legyenek, hogy az oltás elleni szülők bizonyosságot szerezzenek az oltás mellékhatásáról? Azért nem kellene túlzásokba esni. A tanárnak is van családja, s az oltássál kapcsolatos döntésében, bármi is legyen az, elsősorban a családjára gondol, s nem a társadalomra, mégha nem is tetszik egyes, könnyelműen ítélkező szülőnek.