Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A bírságok sem maradtak el

A bírságok sem maradtak el Kovászna megye

Az idei féléves rendőrségi statisztikák szerint Háromszéken a tavalyi év ugyanezen periódusához képest csökkent azon felelőtlen emberek száma, akik a 112-es sürgősségi hívószámot rossz tréfákra használták, ezzel is veszélyeztetve mások életét. Ennek ellenére, sajnos, idén is szép számban akadtak olyan személyek, akik telefont ragadva szándékosan félrevezették a hatóságokat.

Idén a háromszéki egyenruhások az első 6 hónapban összesen 156,2 ezer lejre osztottak bírságot, pontosabban 170 alkalommal büntettek olyan felelőtlen személyeket, akik visszaéltek a sürgősségi hívószámmal, és riasztásukkal félrevezették a hatóságokat. Ennek ellenére a Kovászna megyei rendőrség statisztikája azt mutatja, hogy csökkenőben van a hamis riasztások száma Háromszéken: míg idén az első félévben összesen 192 alkalommal jegyeztek fel hivatalosan hamis riasztást, addig ez a szám tavaly, ugyanebben a periódusban 282-re rúgott.

Hirdetés
Hirdetés

Az érintett hatóságokkal – tűzoltósággal, rohammentősökkel, rendőrséggel – folytatott korábbi beszélgetéseink során kiderült, hogy az illetékesek számára is érthetetlen, miért szórakoznak, űznek ilyen morbid viccet egyesek, hiszen, ahogyan azt többször is hangsúlyozták már lapunk tolmácsolásával is, az életmentésben minden perc, illetve ezek töredéke is számít, így egy-egy félrevezető hívás akár mások életébe is kerülhet. Ilyen körülmények közepette érthető az idevágó törvények szigora, miszerint a hatóságok félrevezetésénél, az első kihágásnál 2–4 ezer lejes bírság vagy 200–400 óra közmunka szabható ki a törvénysértőre, ám a második kihágásnál már duplázódnak ezek az értékek, így 4–8 ezer lejre büntethetik, vagy 400–800 óra közmunkára ítélhetik a „visszaesőt”. Ezt tetőzi, hogy a 112-es sürgősségi hívószám törvénytelen használatára is kiszabható 1-2 ezer lejes bírság vagy 100–200 órás közmunka, illetve itt is duplázódnak az értékek, ha „visszaeső” a telefonbetyár.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük