Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

170 ezres medvekár

170 ezres medvekár Kovászna megye

2016 folyamán Kovászna megyében mintegy 170 ezer lejnyi kárt okoztak a medvék – vonta meg a mérleget Gheorghe Neagu. A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója pénteki sajtóértekezletén beszélt a vadak által okozott károkról.

Az igazgató szerint Kovászna megyében körülbelül ezer medve él, tavaly kétszer annyi anyagi kárral járó medvetámadás történt, mint egy évvel korábban. 2015-ben 50, 2016-ban 105 esetben okoztak kárt ezek a nagyvadak a megyében. Tavaly például 23 hektárnyi kukoricást, de zab- és repcetáblákat is tönkretettek, és gyümölcsösökben is károkat okoztak. Harminc körüli a tavaly medve által elpusztított szarvasmarhák, száz a juhok száma, de lovat, disznót, kecskét is öltek, és méhészetek is kárt szenvedtek a nagyvad támadásai során.
A farkasok nem okoztak károkat Kovászna megyében az elmúlt évben – tette hozzá a környezetvédelmi ügynökség vezetője. A mezőgazdaságban viszont jelentős, 65 ezer lejes kár írható a vaddisznók rovására. Neagu szerint, akinek a gazdaságában vaddisznó okozott pusztítást, az nem kap kárpótlást az államtól – a medvével és farkassal ellentétben – ugyanis a vaddisznó nem törvény által védett faj.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük