Színházbérletet hirdetett a kovásznai művelődési ház
A 2024/25-ös színházi évadban immár harmadik alkalommal vezetik be színházbérletet Kovásznán.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A KVISZ a könyvtárnak helyet adó Kaszinó alapításának 180. évfordulójára időzítette az eseményt.
Több ünnepi beszéd hangzott el, a KVISZ elnöke, Szőllősi Tamás beszédében azt hangsúlyozta, hogy „Wesselényi életére emlékezünk most, amikor plakettet avatunk a tiszteletére. Személye mindörökre összefonódott városunkkal. Becsületesen, bátran, hittel és önfeláldozóan szolgálta ezt az országot, bízva abban, hogy az igaz ügyet Isten el nem hagyja.”
Bokor Tibor polgármester kifejtette: Wesselényi báró a jövőbe fektetett, mikor Kézdivásárhely újraépítésére adott pénzt. „Tudta, hogy megtérül. Megtérült szakmában, mesterségben, megtérült ebben az épületben, aminek a falai előtt állunk. A legjobb befektetés mindig a jövőben van, így a mai plakettavatást kezdeményező fiatalokban. Bennetek van a jövő, ti vagytok a jövő Wesselényijei” – mondotta az elöljáró.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke rámutatott: kicsit székely is volt Wesselényi. A megyei önkormányzat vezetője azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a nemes főember több széken építő munkát folytatott, és Kézdivásárhelyre sosem érkezett üres kézzel.
A plakettet Bokor Tibor polgármester és Szőllősi Tamás, a KVISZ elnöke leplezte le, Vetró András pedig azért mondott köszönetet, hogy közösen „szülték” meg az emlékjelt, amire Beder Imre református lelkész mondott áldást. Wesselényi munkásságát ugyanakkor Vántsa Judit, a könyvtár vezetője is méltatta. Az eseményen közreműködött a Cantus kamarakórus és alkalomhoz illő szavalat hangzott el.