Hirmondo

Tevékeny ifjúsági szervezet

Tevékeny ifjúsági szervezet

Egész évben tevékenykedik a Zabolai Ifjúsági Szervezet (Zabisz), elsődleges céljuk, hogy a község minden korosztályának olyan szórakozási lehetőségeket nyújtsanak az év során, amelyek kiegészítik hétköznapjaikat. Emellett a tiszta utcák, patakmedrek, rendezett temető is fontos számukra, éppen ezért gyakran szerveznek közös takarításokat is.

A Zabisz egyik állandó programjának számít a bálszervezés, évente többször, a régi hagyományoknak megfelelően hívják mulatni a község lakóit. Utóbbi a szüreti bál volt, legközelebb karácsonykor húzzák majd a talpalávalót.

– Igyekszünk ápolni, fenntartani az efféle hagyományainkat. Ugyan a koronavírus ideje alatt elmaradtak a mulatozások, amióta engedik, próbáljuk pótolni – mondta el Lázár Szabolcs, a szervezet elnöke.

Hasonlóan állandó programmá szeretnék tenni a temetőtakarítást is, amelyet november elseje, halottak napja előtt végeznének. Figyelnek arra is, hogy rendszerint összegyűjtsék az eldobott szemetet a sáncokból, patakmedrekből, hogy ezáltal is élhetőbbé váljon a község.

– Ami idén még hátra van, az a karácsonyi bál, valamint az azt megelőző, minifoci Mikulás-kupa. Idén szeptemberben szerveztünk először minifoci kupát, és nagy népszerűségnek örvendett, sok közeli településről eljöttek az ifjúsági szervezetek csapatai, hogy megméretkezzünk. Ha minden jól megy, akkor szeretnénk ezt is Zabisz-hagyománnyá alakítani, és évente többször megszervezni. Mi is el szoktunk menni más településekre, ahová meghívnak focizni. De nemcsak kupákon, hanem bármilyen más ifjúsági programokon, fesztiválokon is igyekszünk ott lenni, ha tehetjük, önkénteseket küldünk. Igyekszünk a megye ifjúsági tevékenységeinek aktív résztvevői lenni.

A Zabisz jelenleg nagyjából tizenöt aktív, állandó tagot számlál, de ez folyamatosan változik és változhat. A kapu ugyanis nyitva áll.

– Bármikor fogadunk új tagokat, minden fiatalt szívesen látunk, aki betöltötte a 14 évet. Az alatt a kor alatt problémák adódhatnak fesztiválokon, kiszállásokon, de afölött bármikor bárkit szívesen befogadunk a csapatba, csak legyen Zabola községi fiatal. A Zabisz a közösség, a község érdekeit nézi. Próbáljuk feldobni, szórakoztatni a helyieket. Igyekszünk segítségére lenni a helyi polgármesteri hivatalnak is mindenben, amiben lehet, legyen szó takarításról, eseményszervezésről – magyarázta az elnök.

Hozzászólások