Nyári tábort tartottak

Nyári tábort tartottak

A Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete másfél évvel ezelőtt jött létre néhány kovásznai család kezdeményezésére, és azóta nem csak a város egyik legaktívabb civil szervezetévé nőtte ki magát, hanem – amint neve is jelzi – igyekszik székelyföldi regionális szervezetté válni. Nemrég Debrecenben is bemutatkoztak. Dr. Fülöp Csabát, az egyesület elnökét kérdeztük az elmúlt időszak eseményeiről, illetve terveikről.

– A Tündérvár nemrég Debrecenben is bemutatkozott. Beszámolna az ott történtekről?
– Június 22–24. között jártunk Debrecenben, ahol a Magyarországon idén meghirdetett Családok éve keretében az Erdélyi Magyar Családok Fesztiválján vettünk részt. A rendezvény fő célja az volt, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson az erdélyi családszervezeteknek a magyarországi közönség előtt. Ennek megfelelően a Debreceni Nagyerdőben, egy gyönyörű parkban egésznapos tevékenységet tartottunk. A kültéri foglalkozásokon bárki részt vehetett, egyesületünk 34 tagja segítségével egy élő Tündérvárt modelleztünk, ahol tucatnyi próbatétel várta a hozzánk betérő érdeklődőket. Kicsik és nagyok egyaránt sikerrel állták a próbákat a zsákban ugrástól a családi papucson át a patkódobásig, és természetesen a jutalom sem maradt el: személyre szabott emlékkel távozhatott minden debreceni család. Tagszervezete vagyunk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, ezúton is köszönetet mondunk nekik, hogy meghívtak bennünket.
– Debrecenből hazatérve kezdetét vette a nagycsaládosok tábora…
– Idén Zabola mellett, a Csipkésben szerveztük meg nyári táborunkat, korábbi tapasztalatokra építve. A rendkívül színes programnak köszönhetően a több mint 50 táborozó biztosan nem unatkozott. Volt hangszeroktatás, tájfutás, nemezelés, tiroli, gyöngyfűzés, foci, szitanyomás, tájfutás, íjászat, nyakék-festés, sok-sok játék, és ami a legfontosabb: családi együttlét, barátkozás. Kiemelt céljaként határoztuk meg az idei tábornak a népi hangszerekkel való ismerkedést, az volt az elképzelésünk, hogy a családok megbarátkozzanak a gondolattal, miszerint a zenének nem csak fogyasztói, hanem alkotói is lehetünk mindannyian. Köszönettel tartozunk Orbán Ferenc tanárnak, előadóművésznek, hogy ebben segítségünkre volt. Ugyanakkor köszönetünket tolmácsoljuk támogatóinknak, a Bethlen Gábor Alapnak, Kovászna Város Tanácsának, a Chemark Kft.-nek, nélkülük nem tudtuk volna ezt a csodálatos hetet együtt tölteni.
– Az ifjúsági tábor gondolata hogyan kerül a nagycsaládosok tevékenységi körébe?
– Arra gondoltunk, hogy ifjakat is meghívunk táborunkba, igyekszünk nekik megmutatni azt, hogy egyesületünk mottója nemcsak egy szlogen, hanem a hétköznapokban is valóság, azaz: „nagycsaládban élni jó”. Bár az időjárás nem kedvezett a táborozáshoz, mégis úgy gondoljuk, idén is nagyon tartalmas, jó táborunk volt, mindenki gyarapodott általa.
– Milyen terveik vannak, mikor nyitja meg kapuit ismét a Tündérvár?
– Július 7-én, szombaton a kézdivásárhelyi CSAKIS Keresztény Családos Fesztiválon vállaltuk a gyerekfoglalkoztatást, mindenkit szeretettel várunk. <<

Hozzászólások