Hirmondo

Nemsokára indul a téli szezon

Nemsokára indul a téli szezon

Nemsokára indul a síszezon Kovásznán, a Lőrincz Zsigmond pálya várja a téli sportok kedvelőit. Ahogyan azt megszokhattuk, lehetőség lesz emellett szánkózni, korcsolyázni, de kipróbálhatjuk a tömlőszánt is. Kovászna város tanácsa legutóbbi ülésén döntött a pályák használatáról.

Hirdetés
Hirdetés

A helyi tanács múlt csütörtökön tartotta soros ülését, amelynek egyik legfontosabb tétele a téli sportoláshoz szükséges felszerelések bérlése szabályainak, valamint a bérletek árainak meghatározása volt a 2021–2022-es téli szezonra.

Gyerő József polgármester elmondta, a pályák nyitása mindenképpen az időjárástól függ. Mihamarabb szeretnék beindítani a sípályát, ahhoz azonban szükséges a megfelelő időjárás, a korcsolyapálya, ha hamarabb nem is, de a karácsonyi időszakban várja a majd a sportolni vágyókat.

Az elfogadott tanácshatározat értelmében lehetőség lesz bérelni teljes sífelszerelést, amelynek ára 30 lej (15 lej a bakancs, 15 lej pedig a síléc). A hagyományos szánkót 10 lejért lehet majd kölcsön venni két óra használatra, a tömlőszán pedig 20 lejbe kerül szintén két órára. Egy pár korcsolyáért, amelyet 90 percig használhatnak a bérlők, 10 lejt kell majd fizetni. A tanács felhívja a figyelmet, hogy a bérlésnél szükség lesz a személyigazolványra, hogy azonosítani tudják, kiknek adtak bérbe felszereléseket. Ha valaki nem viszi vissza a megszabott időben az adott terméket, akkor büntetést kap, a bérelt felszerelés árának dupláját kell befizetnie.

Lehetőség lesz továbbá különböző bérleteket is igényelni. A sípályára 10–15 óra közötti időszakra 30 lejbe kerül egy személynek egy bérlet, 15–21 óra között pedig 40 lejbe. Ha valaki egy egész napra szeretne bérletet vásárolni, 55 lejt kell fizetnie, a hétvégi kétnapos bérlet pedig 80 lejbe kerül. A bérleti kártya garanciaösszege 5 lej, amelyet a leadásnál visszatérítenek. A hat éven aluli gyermekek ingyenesen használhatják a pályát felnőtt kíséretében, a diákok, a 25 év alatti egyetemisták, valamint a nyugdíjasok 50% kedvezményben részesülnek. Aki nem szeretne bérletet vásárolni, annak egy-egy csúszás 4 lejbe kerül.

A sípálya mellett létrehozott korcsolyapályán 90 perces sportolás 12 lejbe kerül, az öt éven aluli gyermekeknek pedig ingyenes. Hasonlóan a sípályához, a diákok, 25 év alatti egyetemisták és a nyugdíjasok itt is fél áron használhatják a pályát.

Hozzászólások