Hirmondo

Kulturális rendezvények Kovásznán

Kulturális rendezvények Kovásznán

Pénteken nyílt meg a kovásznai Mihail Nicolae Bohățel szobrász Kiteljesedés című szoborkiállítása a Kádár László Képtárban, kedden pedig a 18. Nemzetközi Magyar Fotószalon vándorkiállítását lehetett megtekinteni a művelődési házban.

Hirdetés
Hirdetés

Pénteken Konnát Rita képtáros a teltházas megnyitón elmondta, hogy Mihail Nicolae Bohățelnek ez az első egyéni tárlata a fürdővárosban. A képzőművész, aki már gyerekkorától művelője a szobrászatnak, tanulmányait a brassói Művészeti Líceumban végezte, az Emberek és madarak című tárlata 2014-ben a KronArt galériában volt látható ugyancsak Brassóban. Az ő nevéhez köthető a vajnafalvi Avram Iancu-iskola névadóját ábrázoló szobor elkészítése is, melyet 2015-ben lepleztek le. 2018-ban két munkával vett részt a Mária királynő szíve nevet viselő kiállításon a brassói Ifjúsági Házban.

Alkotásait fából és vasból készíti. Az alapanyag mellett a fát különböző hétköznapi kellékekből biztosítja, és új formát adva nekik hozza létre a munkákat. A fa- és fémanyagok ily módon történő újrahasznosítása, átgondolása, átalakítása olyan, mint egy hangszer az alkotó kezében, és szükségesek, hogy formába öntse a gondolatot – mondta méltatója. A tárlatnyitó hangulatát a Művelődési Ház gitárkörének, a Neo Gitar Alfa diákjainak (Tóth Ágota, Szabó Róbert és Szász Mihály) gitárjátéka színesítette, Kurta Béla tanár vezetésével. A szoborkiállítás augusztus 30-ig látogatható.

Kedden, a Nemzetközi Magyar Fotószalon vándorkiállításának megnyitóján Magdó István, az MFVSZ alelnöke elmondta, a Kovásznán kiállított munkákat közel ezer fotó közül válogatták ki. Az idei pályázat témáját a szabadon választott mellett a trikolór (magyar zászló), illetve a vásárlás képezte. Elhangzott, a Budapestről induló kiállítás mindig az adott megnyitó helyszíneként szolgáló régió fotósainak munkáit helyezi előtérbe. Felléptek: Gráncsa Mónika, Móri István és Kolozsi István, a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ lakói. A kiállítás szeptember 15-ig látogatható. <<

Hozzászólások