A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Keressük 2019 Pro Urbe díjasát

Keressük 2019 Pro Urbe díjasát

Incze László történész, múzeumalapító, Vikol Kálmánné és dr. Szőcs Géza Mihály pedagógus, helytörténész mellé negyedik Pro Urbe díjasát keresi Kézdivásárhely.

Az önkormányzat második legfontosabb kitüntetését húsz év után – a tavalyi városnapok keretében – ismét odaítélték, és nem szakítva meg a hagyományt, ebben az évben is kiosztják a díjat. A Pro Urbe díjra még két hónapig, azaz  március 15-ig várják a javaslatokat.

A Pro Urbe díj a második legfontosabb kitüntetés, amelyet a kézdivásárhelyi városi tanács odaítélhet egy arra érdemes személynek. Megkaphatja bármely kézdivásárhelyi vagy Kézdivásárhelyen élő személy, aki tevékenységével hozzájárult a város hírnevének öregbítéséhez, tettei kimagaslóak, és betöltötte 70. életévét. Pro Urbe díjat csak élő személynek lehet adományozni.

A jelölési feltételek a következők: az iratcsomót a javaslattal a polgármesteri hivatal iktatójába kell letenni vagy elküldeni a presskezdi@gmail.com e-mail-címre legkésőbb március 15-én 10 óráig. Az iratcsomónak tartalmaznia kell egy okfejtést, amelyben a jelölő megindokolja, miért javasolja a személyt Pro Urbe díjra; egy ajánlást, amit legalább három másik személy aláírásával úgyszintén ellát; továbbá minden olyan dokumentumot, amit a jelölő fontosnak tart leadni a jelölése alátámasztásához.

Miután a javaslatokat iktatták, ezek átkerülnek a kommunikációs irodához, amely ellenőrzi, majd továbbítja a jelöléseket a városi tanács kulturális bizottságának. A kulturális bizottság, a jelölések alapján javaslatot tesz a Pro Urbe díjas személyre, majd tanácsülés keretében, tanácshatározattal megerősíti azt. A tanácshatározatnak már tartalmaznia kell a jelölt laudációját is. A döntést követően a Pro Urbe díjat Kézdivásárhely polgármestere, rendkívüli tanácsülés keretében, az Őszi Sokadalom idején adja át a jelöltnek. A díjátadó ünnepségre várhatóan 2019. augusztus 29-én, a városnapok első napján kerül sor.

Részletesebb információkért forduljanak a Kommunikációs Irodához a 0267.361.974/127-es belső számon vagy a presskezdi@gmail.com e-mail-címen. A kitüntetéseket szabályozó, 98/2017-es tanácshatározat elolvasható a www.kezdi.ro honlapon.

 

Az eddigi Pro Urbe díjasok

Dr. Szőcs Géza

Dr. Szőcs Géza pedagógust, helytörténészt és kultúraszervezőt a Tegyünk Kézdiszékért egyesület nevében Jancsó Katalin, Hegedűs Ferenc és Barta Vilmos javasolta 2018-ban. A díjat múlt év augusztus 30-án adták át a Vigadó Művelődési Ház dísztermében.

Kézdivásárhely közelmúltjának krónikása, dr. Szőcs Géza 1937. február 8-án a kantai gimnáziumban született. Ezért is nevezi önmagát született pedagógusnak, de félretéve a játékos gondolatmenetet, a helytörténész, miközben 32 éven át fizikatanárként generációkat oktatott, kultúraszervezőként vált legismertebbé. A javasolók Pro Urbe díjra való jelölésének indokai közt kiemelték a diák és felnőtt műkedvelői színjátszás terén kifejtett tevékenységét, az általa létrehozott Siculus Rádióban 12 éven át vezetett Vasárnapi Jegyzet című műsorát, és azt, hogy a közéletből való visszavonulása után élettapasztalatait könyvekbe szerkesztette. Négy szakmai tárgyú kötete mellett több, közírásait tartalmazó könyvében nem feledkezett meg hajdani iskolája jeles személyiségeinek bemutatásáról sem.

 

Incze László (Barót, 1928. december 14. – 2007. április 2.)

Kép lapunk archívumából. Balról jobbra: Török Sándor korábbi polgármester, Horváth Arany írónő, Kosztándi Jenő festőművész, Szabó Judit néprajzkutató és Incze László múzeumalapító Kosztándi Jenő egyik kiállításának megnyitójánA Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem–filozófia szakos tanári képesítést (1952). Tanári pályáját Mezőbándon kezdte, 1953-tól 1970-ig Kézdivásárhelyen tanított. Nagy szerepe volt a Kézdivásárhelyi Állandó Céhtörténeti Kiállítás (1970–72), majd a sajátosságánál fogva hírnévre szert tett Céhtörténeti Múzeum megszervezésében, 1972-től itt vezető muzeológus egészen 1994-es nyugdíjazásáig, de a kutatást továbbra sem hagyta abba. Munkásságáért 1998. június 7-én az önkormányzat dísztermében elsőként részesült Pro Urbe díjban özv. Vikol Kálmánnéval együtt. „Exegi Monumentum, emléket állítottak, maradandót” – mondotta akkor laudációjában dr. Szőcs Géza.Lackovits Emőke a Magyar Múzeumok 2004/3-as számában így írt róla: „Az 1970-es évek elejétől az 1990-es évek végéig a Kézdivásárhelyen megforduló, érdeklődő látogatók többsége felkereste a helyi múzeumot, ahol minden bizonnyal találkozott annak rendkívül szerény, nagy tudású vezetőjével, Incze Lászlóval, a Tanár Úrral, ahogy a helybéliek nevezték és nevezik. Nem szokványos, hogy egy múzeumlátogató magával az intézmény vezetőjével kerüljön látogatása során személyes kapcsolatba, ez azonban itt, Kézdivásárhelyen természetes volt. Az intézmény vezetője ugyanis a közművelődést, a múzeumban őrzött kulturális emlékekkel kapcsolatos ismeretek továbbadását személyes feladatának tekintette, amit önként vállalt, nem parancsra, nem utasításra, hanem személyes meggyőződésből, ügyszeretetből, nemzete, a magyar anyanyelvű közösség iránti elkötelezettségből.”

 

Özv. Vikol Kálmánnét (szül. Poller Erzsébet)

annak idején így méltatta Bajcsi Ildikó tanár a laudációjában: „Nevének hallatán a pedagógusi elhivatottság, a helytállás példaképe jut eszünkbe. Választott hazája, otthona Erdély, Kézdivásárhely. 1913. augusztus 11-én született Jánosházán (elhunyt Kézdivásárhelyen 2006-ban), Vas megyében. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, onnan került a győri tanítóképzőbe. 1936-ban foglalta el első állását Jánosházán. 1941-ben Erdélybe telepedett, Gyergyóremetére került, s egy év múlva kinevezték a kézdivásárhelyi népfőiskola igazgatójává. Itt ismerkedett meg Vikol Kálmán kolozsvári zenetanárral, akivel 1943-ban családot alapított. Hat gyermeke született. A népfőiskola megszűnése után a Nagy Mózes Gimnáziumban, majd nyugdíjazásáig a mostani 1-es számú Általános Iskolában tanított. Pedagógusi pályafutása 36 évet ölel fel. Neve összefonódott a város életével. Kezdeményezője, szervezője és szereplője volt minden nevelési és kulturális eseménynek. Nyugdíjazásáig magyar nyelvet és irodalmat tanított. Gyermekei, unokái is nagy szerepet vállaltak a város művelődési életében. 1968-ban elhunyt a férje, azután egyedül birkózott meg családja nagy gondjaival. Helytállása mindenki számára követendő példa.”

Hozzászólások