Hirmondo

Idén még ötöt építenek

Idén még ötöt építenek

A Millennium park szomszédságában is kialakított egy zárható szemétgyűjtő-szigetet a hulladékgazdálkodással foglalkozó Gosp-Com Kft. Zonda Balázs szerint a lakosság pozitívan áll a kezdeményezéshez, bár a guberálókkal továbbra is adódnak gondok.

Megépítették az ötödik szigetet, de még nem szerelték fel a zárómechanizmust, ugyanis azt egy külsős cég végzi, nekünk nincs erre szakemberünk, és csak ezért nem alkalmazhatunk – osztotta meg lapunkkal Zonda Balázs igazgató. A Gosp-Com Kft. vezetője kifejtette: idén összesen hat zárható, teljesen burkolt szigetet alakítanának ki, szisztematikusan számolva fel a sok bosszúságot okozó régieket. Hozzátette, a visszajelzésekből úgy tűnik, a lakosság pozitívan fogadta ezt a kezdeményezést, bár továbbra is vannak gondjaik. „Van persze továbbra is negatív visszajelzés, de ez megszokott. Úgy vélem, ezen építményeknek köszönhetően a környezetünk egy picit átalakult, nem az út szélén van négy-öt kuka, ami, valljuk be, nem esztétikus látvány. Emellett korábban a kukákat bárki mozgathatta, aki épp nem kapott parkolóhelyet, ami tovább rontotta a helyzetet. Ugyanakkor a guberálóknak is nehezedett a dolguk, bár velük továbbra is gond van” – részletezte az igazgató.

Hirdetés
Hirdetés

A kukázók például a Margaréta utcában feszítették fel az egyik létesítményt, mert a Gosp-Com illetékesei nem is gondoltak arra, hogy a felső részt merevítőkkel lássák el, ám a guberálók figyelme erre is kiterjedt. „Előfordul, hogy az egyébként jól működő zárrendszert megrongálják, kárt tesznek benne. Szerintem ez idővel megszűnik. Arra is volt példa, hogy az elektronikát árammal tápláló akkumulátort ellopták” – mondta Zonda.

Az igazgató szerint idén a Petőfi Sándor utcában, a sportfogadó iroda mögött van tervbe véve zárható sziget kialakítása, ugyanakkor hasonló kerül a Szabó Jenő, Építők és a Szabadság utcákba is. „Összesen negyven szigetünk van, ebből 22 valamilyen módon be van zárva, vagy dróthálós kerítéssel van körbe véve, de már ötöt az új modell képvisel. Sajnos, tíz olyan sziget is van, amelynek a környéke lehetetlenné teszi a bezárásukat” – hangsúlyozta, példaként említve a sportpálya környékén levő hulladékgyűjtőt. A meglévő szigetekből harminc lesz előbb-utóbb átépítve zárhatóra, ezáltal a környezet is tisztábbá válik, hiszen ha a kuka mellé is kerül a háztartási szemét, a szél nem tudja széthordani, ugyanakkor a kóbor állatok sem férnek hozzá – fejtette ki Zonda.

A cégvezető szerint körvonalazódik egy kiírás a környezetvédelmi minisztériumnál hulladékgyűjtő-edények vásárlására vagy akár szigetek kialakítására is. „Mi is szeretnénk pályázni, gondoltunk föld alá behelyezhető kukákra is” – vázolta a jövőbeli elképzeléseiket a cégvezető. 

Hozzászólások