Hirmondo

Göröngyös a 11 utca sorsa

Nem jelentkezett kivitelező a Regionális Operatív Program (POR) keretéből támogatott 11 utca korszerűsítésére – tudtuk meg Gyerő József polgármestertől, aki reméli, hogy idén tavasszal újra kiírhatják a közbeszerzést.

 

A polgármester elmondta: a kivitelezők részéről adódó érdektelenség oka, hogy amikor a város elkészítette a 11 utca korszerűsítését célzó munkálat pénzügyi és gazdasági mutatóit, a figyelembe vett bérköltségek jóval kisebbek voltak, mint a jelen pillanatban. Azonban januártól hirtelen megnövekedtek az építkezési szektorban a fizetések, ezért a vállalkozók az önkormányzathoz intézett kérdésükben arra keresték a választ, hogy a városvezetés figyelembe vette-e a munkabér növekedést, és ilyen értelemben megnöveli-e a munkálat pénzügyi mutatóit.

Az elöljáró hangsúlyozta, hogy egyelőre keresik a megoldást a többletkiadás finanszírozására. Egyik lehetőség, hogy a pályázat „előre nem látott költségek, különfélék” fejezetéből biztosítanák a szükséges anyagiakat, de ebben az esetben újabb bürokratikus, és egyben időigényes lépésekre lenne szükség, melyeket úgy a testületnek, mint a gyulafehérvári Régió Fejlesztési Ügynökségének is jóvá kellene hagynia.

Hasonló a helyzet a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tervezett bővítése kapcsán is: ott sem kerül kivitelező a munkálatra.

Gyerő József megjegyezte: nagyon sajnálja, hogy így alakult e fontos pályázat sorsa, de hiába tettek meg időben minden lépést, azt látja, hogy a romániai bürokrácia mindig egy újabb lépéssel az önkormányzatok előtt jár. De nem hagyják magukat, tovább dolgoznak a terveik megvalósításának érdekében – mondotta az elöljáró.

Hozzászólások