Felhívás!

Stresszmentes tanulás

Stresszmentes tanulás Cseperedő

A jövő tanévben is Waldorf előkészítő és ötödik osztály indítását tervezik Sepsiszentgyörgyön. Érdeklődni a Waldorf osztályokat befogadó a Nicolae Colan Általános Iskolában vagy a Pro Waldorf Egyesületnél lehet.

Az elemi tagozat minden évfolyamán működik Waldorf osztály, ettől a tanévtől pedig egy ötödik osztályt is sikerült beindítani. A cél, hogy biztosítva legyen a Waldorf oktatás az előkészítőtől egészen a nyolcadik osztályig. Tudni kell, hogy a Waldorf osztályok szülői kezdeményezésre indulnak. Az oktatók a tanügyminisztérium és a Román Waldorfszövetség által közösen kidolgozott tanterv alapján tanítanak, tankönyv nincs. A felmérés nem minősítésben vagy jegyben nyilvánul meg, hanem szöveges értékelés van, amit minden gyerek személyre szabva kap meg félév és év végén. Nincsenek felmérő dolgozatok, ellenőrzések, a cél, hogy minden gyerek korának megfelelően, de a maga tempójában haladjon, sajátítsa el az ismereteket.

A ciklus végére a gyerekek ugyanazoknak az ismereteknek a birtokában kell legyenek, mint bármely más végzős elemista vagy gimnazista diák, csak a módszer más, amivel eljutnak odáig. Nagy hangsúlyt fektetnek a művészeti foglalkozásokra, mint a zene, a rajz és festés. A Waldorf-közösségek nagyon családcentrikusak, a gyerek-szülő-tanító hármas alapra épülnek.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.