Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nyári táborok

Nyári táborok Cseperedő

Idén jóval szerényebb a táborkínálat, mint az előző években. A szervezők egy része még kivár, hiszen a járványügyi előírások plusz terhet rónak rájuk. A szülők kétségbeesetten kapkodják a fejüket, hogy hol tudják a nyári időszakban biztonságos körülmények között elhelyezni a gyereküket. A taborok.ro honlapon mindössze tíz ajánlatot találtunk. Ezekből mazsoláztunk, a teljesség igénye nélkül.

Július1–7. között nemezelőtáborba várják a 6–10, 10–14 és 14–18 éveseket Maroshévízen, ahol a gyakorlat mellett elméleti tudást is kapnak a résztvevők. A tábor ideje alatt a kezdő csoport elsajátítja a nemezelés alapjait, személyes tárgyakat, játékokat létrehozva, míg a haladó csoportban mindenki elkészítheti saját kis nemeztakaróját, papucsát vagy kalapját. Ugyanebben a periódusban szintén Maroshévízen Legó–robotika-tábort szerveznek, ahol lépésről lépésre haladva a résztvevő gyerekek megtanulják a legórobot-építést és irányítását. Az érdeklődők játékos formában, észrevétlenül sajátíthatják el a grafikus programozási nyelvek és a vezérléstechnika alapjait. Setétpatakon az angol nyelv iránt érdeklődőket várják július 27–31. között.

Augusztus 3–7. között szervezik meg a gyógynövény-tábort 10–14 évesek számára Farkaslakán, ahol a résztvevők megismerhetik a fennsíkon termő mintegy 40 gyógynövényt. Megtanulják, hogy különböztetjük meg az igazi „kincseket” a hozzájuk hasonló növényektől. Augusztus 19–13. között kreatív kézművestáborra kerül sor Maroshévízen a 6–10 és 10–14 éves korosztály számára. A cél a kézügyesség és a kreativitás fejlesztése, az alkotói munka segítése, ösztönzése. A túrázóknak, természetkedvelőknek szól a Hódítsd meg a Kelemen-havasokat! nevet viselő tábor, melyre augusztus 4–19. között kerül sor a 10–14 és 14–18 évesek részvételével. A túlélőtábor lényege elsajátítani azt a tudást, ami nevel, megerősít, és bármilyen élethelyzetben önbizalmat ad. A szervezők szerint a tábor ideje alatt a gyerekek nemcsak edzettebbek lesznek, hanem kitartóbbak, céltudatosabbak, szorgalmasabbak is. Megtanulnak hatékonyan együttműködni nagy, illetve kis csoportokban, alkalmazkodni és fegyelmezettnek lenni.

Hirdetés
Hirdetés

Ahogyan arról már beszámoltunk, a Vadon Egyesület által szervezett lovastáborokat is megtartják Benedekmezőn, igaz, kicsit más formában. A június 29-én kezdődő haladók táborában meghívásos alapon lehet majd részt venni. A kezdők lovastábora augusztus 23-án nyitja meg kapuit legtöbb 20 résztvevővel. A Guzsalyas Alapítvány napközis kézművestábort tervez július 13–17 között a 7–13 év közötti gyerekek számára.

A táborszervezők egy része még tapogatózik, érdeklődik, hogy hogyan lehet eleget tenni a törvény által előírt szabályoknak, szem előtt tartva a távolságtartásra vonatkozó előírást is, ami, valljuk be, gyerekek esetében nem kis nehézségbe ütközik, hiszen a tábor lényege a felszabadult együttlét, közös játszás.
Bizonytalan még a közkedvelt Napsugi tábor megszervezése is.

– Több oka is van annak, hogy még kivárunk. Egyrészt az étkeztetés , hiszen az éttermek még nem működnek teljes kapacitással. Másrészt sok olyan létesítmény – pl. mozi, strand – megnyitása is kérdéses még, amelyek a tábor szempontjából fontosak. Továbbá nehézségbe ütközik a bázisként használt terem bérlése is. Tehát számos gátló tényező miatt vagyunk mi is várakozóban. De amint engedményeket tesznek, nem zárkózunk el, hogy idén is megszervezzük a Napsugi tábort, mert nem szeretnénk a 11 éve tartó sorozatot megszakítani – összegezte Vass Hunor.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük