Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A versenyek próbatételek

A versenyek próbatételek Cseperedő

Tehetséges diákokból Háromszéken nincs hiány, ezt már többször is bizonyították gyerekeink a különböző megyei, országos és nemzetközi szintű versenyeken elért eredményeikkel, elismeréseikkel. S nem csak a nagyok, hanem a kicsik is remekelnek, bontogatják szárnyaikat egy-egy gondoskodó, bátorító tanítónő irányításával.

Hirdetés
Hirdetés

A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulói által elért eredményekről már korábban is beszámoltunk, nemrég a negyedik osztályos Demes Juditról írtunk, aki országos dicséretben részesült a Kriza János Mesemondó Versenyen, most pedig Kovács Léda Leilát mutatjuk be, aki az országos regemondó versenyen öregbítette az iskola és a megye hírnevét.

– Léda egy kiegyensúlyozott kislány. Rendkívül tisztelettudó, példás magaviseletű, céltudatos, szorgalmas, alapos, megfontolt diák. Számtalan megmérettetésen, versenyen vett részt, ahol mindig kitűnő eredményeket ért el, akár szavaló, mesemondó, versíró, levelező vagy csapatos vetélkedő versenyzőjeként. Léda Zágon pici ragyogó csillaga.

Mint a Kriza-mesében, amelyben a deák útra kelt, ő is a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum elemi tagozata felé vette útját, hogy szerencsét próbáljon, eszét élesítse, a vándorbatyuját tudománnyal töltse meg – mesélte tanítványáról Bagoly Antónia tanítónő.

A negyedikes kislány szereti a kihívásokat, a versenyeket. Legutóbb a Marosvásárhelyen megszervezett országos regemondó versenyen dicséretet szerzett a kitartó munkájának köszönhetően.

– Minden vetélkedőt igazi kihívásnak tekint. Mint a mesékben a próbákat, akadályokat. A mesékben is a főszereplő le kell győzze az útjában álló akadályokat, csakis úgy tud tovább jutni, célját úgy tudja elérni.

Léda is hasonló hős – emelte ki a tanítónő.

S bár a rege különbözik a mesétől, mindkettőnél a legfontosabb a szöveg átélése, átadása.

– A regemondás jobban próbára teszi a mesélőt, hosszabbak a leíró, elbeszélő részek. Ugyanakkor a fokozás, hanghordozás is fontos. A regemondásban elkülönítjük a narrációs részeket a párbeszédtől.

A mesék cselekménye pörgősebb, egymást követik a fordulópontok. Mindkettőnél a lényeg, hogy lássuk magunk előtt a történetet, azonosuljunk a szereplőkkel, élővé varázsoljuk a történetet – magyarázta a pedagógus.

Léda minden tantárgyat szeret, maximálisan teljesít. Szabadidejében cserkészetre, táncórákra jár, gitározni tanul. S bár csak negyedikes, az elmúlt évek tapasztalatai alapján büszkén vallja, hogy az alapos, kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük