Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A bátyja nyomdokaiban jár

A bátyja nyomdokaiban jár Cseperedő

Kézdiszentkeresztet méltán nevezhetnénk „dalos” településnek, hiszen a Trefán Leonárd Általános Iskola diákjai évről évre kitűnően szerepelnek a különböző népdalversenyeken. A legkisebbek is bátran állnak ki a színpadra, és érdemlik ki a zsűri elismerését. Gáspár Anett még csak előkészítő osztályos, de máris első díjas lett a két év kényszerszünet után megszervezett Háromszéki népdalbarátok megyei szintű vetélkedőn, és tovább jutott az országos döntőre.

Hirdetés
Hirdetés

A versenyekről, a felkészülésről, a hagyományápolásról beszélgettünk Gábor Judit tanítónővel, aki feladatának tartja gazdag népdalkincsük népszerűsítését a diákok és felnőttek körében egyaránt.

– A népdalversenyek nagyon fontosak mind a felkészítő, mind a versenyző számára. Itt adódik lehetőség a bemutatkozásra, a megmérettetésre, ugyanakkor a tanulásra és a fejlődésre is. Versenyek hiányában nem lenne irányvonal, hiányozna az a szakemberek által felállított értékrend, amihez igazodva csiszolódunk, gyarapodunk – mondta Gábor Judit tanítónő.

A népdaltanulás, -éneklés az iskolai tevékenység szerves részét képezi, hiszen az énekhangot is edzeni, fejleszteni kell.

– Ahogy a sportoló is minden nap edz, a népdalénekes mindennapjainak is része kell legyen a dalolás. Az iskolai gyakorlás, daltanulás mellett Anett a kézdivásárhelyi Búzavirág Énekiskola tagjaként is sokat fejlődött, ahol Füleki Katalin kolléganőmmel heti rendszerességgel foglalkozunk kisiskolások népdaloktatásával. Tulajdonképpen a népdalversenyekre egész tanévben készülünk, a rendszeres éneklés az alapja a felkészülésnek, és az igényesen megválogatott dalanyag – tette hozzá.

A népdalok kiválasztásának egyik fő szempontja a versenykiírásnak való megfelelés, szem előtt tartva a kisdiák képességeit.

– A versenyekre a dalokat én választom ki, a szakmai szempontok, követelmények és a versenyző egyéni adottságainak megfelelően. Az életkori sajátosságok, a versenyző hangi adottsága, a helyes éneklési technika, a tiszta forrásból összeállított repertoár, a szép népviselet, a kiállás, bátorság, magabiztosság azok az összetevők, amelyekre figyelni kell – emelte ki a pedagógus.

Anett szép, tisztán csengő hangját édesanyjától örökölte, családjában az éneklés mindennapos. Az öt évvel idősebb testvére, Adorján is továbbjutója ennek a versenynek, ősszel mindketten ott lesznek Újszentesen, az Őszirózsa Népdalvetélkedő országos szakaszán.

A vetélkedőkre, versenyekre való készülés diáknak, tanárnak pluszmunkát jelent, ami mindig megtérül, hiszen fejlődik a tudásuk, kitartásuk, magabiztosabbakká válnak.

– A gyerekeknek tudniuk kell, hogy állhatatos, kitartó, alázattal végzett munka hiányában nem terem babér. Mindig rávilágítok erényeikre és hibáikra egyaránt, mert fontosnak tartom a tudatosságot.

Szerintem a siker is és annak hiánya is edzi a jellemet. Célunk a fejlődés, amelynek alapja sok-sok népdal megtanulása és a versenyeken való részvétel. A munka folytatásához az ügyszeretet ad erőt és az, hogy ez a fajta tevékenység őket boldogsággal tölti el, feltöltődnek általa. A tanítvány sikere a pedagógus számára visszajelzés az elvégzett munkáról, elégtétel és öröm. Szerencsés vagyok, hogy ilyen tehetséges tanítványokkal dolgozhatok, ugyanakkor felelősség is ez, mert a talentumot gondozni kell – summázta Gábor Judit.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük