Juhokat ölt Gidófalván is
Csernáton községben is állandó vendég lett egy anyamedve és a bocsa, élelmet keresve maguknak, tájékoztatott Fodor István, a Bodoki Vadászegyesület elnöke. Az állat az udvarokba is betört, és tyúkokat ölt meg.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Csernáton községben is állandó vendég lett egy anyamedve és a bocsa, élelmet keresve maguknak, tájékoztatott Fodor István, a Bodoki Vadászegyesület elnöke. Az állat az udvarokba is betört, és tyúkokat ölt meg.
Gárdonyi Géza regényeivel nem csak visszaadta számos ember hitét Trianon után az elszakított területeken, hanem a mai napig közelebb hozza a történelmet a gyerekekhez – hangzott el Kőröspatakon, ahol pénteken felavatták az Egri csillagok írójának szobrát.
Hétvégén huszadik alkalommal – ugyancsak a helyi értékekre fektetve hangsúlyt – szervezték meg az illyefalvi Illés-napokat, ahol több száz személy megfordult.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédei rendszerint Tusványos legnagyobb érdeklődésnek örvendő eseménye. Idén sem volt másként, a nagy hőség ellenére a nagyszínpad előtti sportpályán jelentős számú tömeg gyűlt össze szombat reggel.
Pénz a tanintézményeknek A sepsiszentgyörgyi tanács legutóbbi rendkívüli ülésén újfent módosították a megyeszékhely évi összesített költségvetését. Sztakics Éva alpolgármester elmondta...
Péntek délután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes személyében ritka vendéget fogadhatott a bibarcfalvi református templomban megjelent, száznál is több erdővidéki.
Amint lapunk hétvégi programajánlójában is olvashatták: az elmúlt pár nap igencsak mozgalmas volt Háromszéken, több település volt kisebb-nagyobb rendezvények házigazdája, vagy tartotta az évek óta szokásos falunapját.
Năstuţă Adrian alezredes, a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség új vezetője pénteken kiértékelő sajtótájékoztatót tartott, amelyen a felügyelőség első félévi tevékenységét ismertette. Lapunk arra kereste a választ, hogy milyen hamis riasztásokkal terhelik a munkájukat, megyénkben aggasztó jelenség-e a tarlóégetés, illetve milyen középületek nem rendelkeznek tűzvédelmi engedéllyel.
Az elmúlt héten 28. alkalommal rendezték meg a Bálványoson indult, időközben Tusnádfürdőre költöztetett nyári szabadegyetemet és diáktábort. Működését ezúttal is vita és párbeszéd, tapasztalatcsere és ismeretáramlás, régi barátságok elmélyülése és újak születése, buli és jókedv fémjelezte.
A tavalyi, illetve az idei adatokat elemezve elmondható, hogy Háromszéken nincs számottevő változás a halálos munkabalesetek terén, mégis, egy tavalyi törvénymódosításnak köszönhetően, országos premierként számon tartott halálesetet vizsgálnak az ellenőrök – közölte érdeklődésünkre Ördög Lajos.
Összesen hét napirendi pontról tárgyaltak a képviselők a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülésén, de ezek közül öt, kétharmados szavazattöbbséget igénylő határozattervezet harmadjára sem ment át, mivel a 21 tanácsosból alig 14 volt jelen.
Bár címe szerint a nap egyik legfontosabb panelbeszélgetésének kellett volna lennie, kissé szétesett A Magyar iskoláink veszélyben létszám és/vagy stratégia hiánya? című vita Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) második napján.
Szerdán tartották a kézdivásárhelyi IM Studio nevű fotóstúdió jótékonysági licittel egybekötött megnyitóját.
A július 19-i határidőig egy cég nyújtott be ajánlatot a Bodok szálloda épületének megvásárlása céljából, tájékoztatott Tóth-Birtan Csaba. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere azt is elmondta, ez nem jelenti azt, hogy pontot tehetnek a folyamat végére, ugyanis újra meg kell hirdetni a versenytárgyalást.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke mérföldkőnek tartja Klaus Johannis államfő székelyföldi látogatását. Többek között azért is, mert az elmúlt 27 évben ez volt az első olyan alkalom, amikor az államelnöki hivatal együtt kezelte a székelyföldi megyéket.
Apja késelte meg Kedd este kilenc óra körül riasztották a rendőröket, hogy Kézdiszentléleken hasba szúrtak egy férfit. Az eset kapcsán tegnap a Kovászna megyei Törvényszék mellett műkö...
Tegnap délelőtt hivatalosan is megnyitották a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, a tábor egyik alapítója, utalva a szabadegyetem idei mottójára, megjegyezte: jó, hogy léteznek a Tusványoshoz hasonló biztos pontok akkor, amikor körülöttünk recseg-ropog a rendszer.
Több mint három éve késik, de idén őszre sem készül el a szentkatolnai óvoda, ugyanis a kivitelező konstancai cég csődbe ment, és most új közbeszerzést kell kiírnia a kivitelezést lebonyolító tanügyminisztériumnak.
Fekete Lovas Zsolt színész ötletéből eredően, hét civil egyesület összefogásával, de az őrkőiek részvételével, szemétszedési akcióra került sor szerda délelőtt Sepsiszentgyörgy perifériáján.
Augusztus 10-13. között Csomakőrösön szervezi meg a 4. SIC Feszt – Székelyföldi Szabadegyetemet a Háromszéki Ifjúsági Tanács és az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete. A #brand a lelke mindennek jeligére épülő rendezvény Székelyföld értékeit sorakoztatja fel.
Tüntetők várták kedden Csíkszeredában Klaus Johannist. A mintegy ötven személy székely zászlókkal, magyar, román, angol és német nyelvű feliratokkal fogadta az államfőt, aki érkezésekor szemlátomást tudomást vett a tiltakozókról.
A Kovászna megyei tanfelügyelőség közleménye szerint a címzetes vizsgára jelentkező pedagógusok 83,62%-a írta meg az 5-öst. A cél azonban a 7-es vagy annál nagyobb jegy elérése lett volna.
Egy kis statisztika Az Országos Kataszteri és Ingatlanközvetítő Ügynökség (ANCPI) adatai szerint 2017 első félévében a legtöbb mezőgazdasági terület Temes (4283 adásvétel), Dolj (3605)...
A Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által 2012-től újraindított, egyetemes egyházi szintű kalákatábor-sorozat mintájára a segélyszervezet háromszéki fiókszervezete első alkalommal szervezett regionális önkéntes kalákatábort Erdővidéken, a felsőrákosi unitárius egyházközség közreműködésével.
Nyugodtan történelminek nevezhető Klaus Johannis román államfő csíkszeredai találkozója a székelyföldi önkormányzati vezetőkkel, hiszen hivatalban lévő román államfőnek, hivatalos látogatáson aligha tárták fel ennyire közvetlenül azokat a problémákat, amelyekkel a romániai magyar közösség küzd.
Törvény előtt az exzsaru Szolgálati visszaéléssel, okirathamisítással, hamis nyilatkozattétellel vádolja a Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA) Kovászna megyei irodája a közlekedés...
„Milyen dolog az a szentkatolnai harangozó és plébános részéről, hogy a temetéskor a halott virágait és a temetőből a virágokat leszedik templomot díszíteni? Hol van az a kétezervalami lej, amit húsvétkor virágpénzként összeszedtek?” – kérdezte SMS-ben egyik olvasónk. Utánajártunk a történetnek.
A Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD) 2017-ben első alkalommal vesz részt az ECOATITUDINE környezettudatosságra ösztönző kampányban.
Az 53 eddigi település mellé, ahol a Diakónia idősgondozó szolgálata működik, hétfőtől még 7 település társul: Uzon község 7 falujában is van már az öregeknek megbízható támaszuk. A segélyszervezet az érdeklődőknek a kultúrotthonban mutatkozott be.
Több helyen gondot okoz, hogy a patakok, kisebb-nagyobb folyók vizét rendszertelenül, „saját szakállukra” használják öntözésre a mezőgazdasággal foglalkozók, jelentősen csökkentve ezzel a hozamukat, károsítva az élővilágot. A Kovászna Megyei Vízügyi Hatóság főmérnökét, Sándor Lászlót kérdeztük a helyi viszonyokról.
„Mindenkinek meg kell értenie, még Románia elnökének is, hogy akkor van a romániai magyarság helyzete rendezve, ha mi úgy érezzük, hogy minket tisztelnek, és ha mi jól érezzük magunkat ebben az országban” – fogalmazott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester Klaus Johannis elnök mára tervezett székelyföldi látogatása kapcsán.
Kovászna mellett Brassó és Hargita megye is benyújtotta azt a pályázatát, amelynek eredményeképpen megújul Erdővidék úthálózata.
Két baleset Pénteken este Málnás község területén egy ittas traktorista a jármű nyitott ajtajával megütött egy szembejövő biciklist. A vétkesnél 0,59 mg/l légalkoholszintet mértek. Szo...
Várhatóan rövidesen megkezdheti üzemszerű működését az európai uniós támogatással megvalósult fotovoltaikus park Sepsiszentgyörgy szomszédságában. Habár tavaly ősszel már megkapták az engedélyt, a nem egyértelmű törvényes előírások miatt a tényleges villamosenergia-termelés még nem indulhatott el.
Több civil szervezet összefogásával holnap reggel 10-től szemétszedő akció zajlik a sepsiszentgyörgyi Őrkő utcáin, amelyben cigány önkéntesek is részt vesznek.
Bár A biztos pont a mottója az idei Tusványosi Szabadegyetem és Diáktábornak, ember legyen a talpán, aki a 26 (azaz huszonhat darab) sátor több száz programjában kap egy biztos pontot vagy akár útvonalat, hogy onnan át tudjon fedni mindent, ami érdekli.
Bár az időnként csapadékossá váló időjárás belerondított a tizenhatodik alkalommal „tető alá hozott” kézdivásárhelyi motorostalálkozó zavartalan lezajlásába, mégis jó hangulatú rendezvényen vehettek részt azok, akik úgy döntöttek, pénteken és szombaton Fortyogófürdőn töltik el az idejüket. Voltak koncertek, rendben lezajlott a felvonulás, és nem maradtak el a rendezvényt színesítő, nevetőgörcsöt okozó vetélkedők sem.
Kézdivásárhely nyerte az idei, hetedik Székely Vágtát: Berde Loránd Anci nevű magyar félvér kancáján. A döntő szempontjából „háromszéki vágtává” csinosuló rendezvényről Kézdivásárhely, Mikóújfalu, Nyujtód és Előpatak képviselői jutottak ki a Nemzeti Vágtára. A szeptember 15–17-e között a budapesti Hősök terén sorra kerülő eseményen, a rendező jogán Sepsiszentgyörgy lovasa is indulhat.
Az idei Székely Vágtára 16, a Góbéfutamra 9 település lovasa jelentkezett. Az állatorvosi vizsgálat során a Székely Vágtából Maksa lovasát zárták ki, és Kézdialmás és Sepsiszentgyörgy lovasának is jelentkeznie kellett volna még egyszer a verseny előtt az állatorvosnál; a Góbéfutamon nem indulhatott Bálványos és Kézdialmás lovasa, második vizsgálatra pedig Kézdisárfalva lovát hívták vissza.
Július 15–16-án a Kovászna Megyei Ebtenyésztők Egyesülete második alkalommal szervezett országos kutyakiállítást a bodoki sportpályán.
Vasárnap délutánig az időjárás elég kegyesnek bizonyult azokhoz, akik hétvégi program gyanánt az idei Barót Napokon való részvételt választották. Csupán szombat délben szólt bele egy kiadós zápor az események sorába, illetve vasárnap indult meglehetősen szomorkásan a nap – ám szerencsére a nehéz felhők még a délelőtt folyamán szétoszoltak.
Medveformájú mennykő Csütörtök délután a Tekerőpusztának nevezett helyen, Fotos fölött egy hatalmas juhnyáj közepébe szaladt be a medve. A Kis János gondjaira bízott mintegy 600 állat ...
Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő cáfolja, hogy a Sepsiszéki Székely Tanács küldöttgyűlésén számon kérték volna tőle az autonómiastatútum parlamenti beterjesztését, és hogy őszig kapott volna haladékot.
Tegnap a csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtár névadójára emlékeztek családtagjai, volt kollégái és barátai. Ezúttal az egykori művelődésszervező, közíró, újságíró egy másik oldalát ismerhette meg
a közönség.
Tegnap kora délután tartotta júliusi ülését Kézdivásárhely tanácsa. A városatyák módosították a költségvetést, különböző illetékekre bólintottak rá, és szó esett az úgynevezett Dac-tó jövőjéről is.
Tegnap sajtótájékoztatón ismertette Barót város elöljárósága a hétvégi Barót Napok programjának részleteit, illetve az azokkal kapcsolatos tudnivalókat.
A sepsiszentgyörgyi tanács honlapjára „végre sikerült feltenni” a város adókörzeteinek módosításáról szóló határozatot – mondta el tegnapi sajtóértekezletén Bálint József. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei elnöke hozzátette: szerencsés volna, ha minél többen hozzászólnának a kezdeményezéshez.
Az EMNP nem kötötte a kereket Példát vehetne az RMDSZ az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) magatartásáról – hangoztatta Bálint József, a sepsiszentgyörgyi helyi tanács legutóbbi ülésén. Az...
A tanügyminisztérium által kiírt új igazgatói versenyvizsgákra az előírt határidő alatt 25-en nyújtották be iratcsomóikat a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségen. A 33 igazgatói helyre 25 jelentkező van, a 20 aligazgatói helyre pedig 13 pályázó.
Bár a 21 tagú sepsiszentgyörgyi tanácsban az RMDSZ-nek 15 képviselője van, a szövetség, a folyamatos hiányzások miatt, nem tudja biztosítani a vagyoni jellegű határozatok megszavazásához szüksége kétharmados többséget.