Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Apja késelte meg

Kedd este kilenc óra körül riasztották a rendőröket, hogy Kézdiszentléleken hasba szúrtak egy férfit. Az eset kapcsán tegnap a Kovászna megyei Törvényszék mellett működő ügyészség adott ki sajtóközleményt, amelyből kiderült, hogy július 18-án este Tamás Ignatie Edmund a saját fiát, Tamás Szilvesztert késelte meg közös laká­sukban. Az áldozat a felső, jobb oldali hasi szúrt sebek, sérülések miatt életveszélybe került, emiatt sebészeti beavatkozásra szorult. Az ügyészek arra is rámutattak, hogy a „döfködésre” italozás után került sor, továbbá a spontán konfliktus során a támadó – az apa – is testi sérüléseket szerzett. A háromszéki ügyészek gyilkossági kísérlettel vádolják, ennek gyanújával vizsgálják az őrizetbe vett idősebb Tamást, aki ellen július 19-én 60 napos igazságügyi ellenőrzést is elrendeltek. A hatóságok továbbra is kutatják az incidenst kiváltó pontos körülményeket – tájékoztatta lapunkat Ştefăniu Simona ügyész. 

Újabb szabadnap

A kormány egy határozattal szabadnappá nyilvánította augusztus 14-ét, hétfőt a közszféra alkalmazottai számára. Ezzel meghosszabbított hétvége alakul ki, tekintve, hogy augusztus 15-e hivatalos munkaszüneti nap, írja a kormány közleményében. A dokumentum szerint a szabadnapot augusztus 19-én kell bepótolni rendes munkaprogrammal, vagy a munkaidő meghosszabbításával, legkésőbb augusztus 25-ig. 

Feketézőkre vadásztak

Július 17–20. között a gazdasági rendőrség összehangolt akció során leigazoltatott 78 személyt, átkutatott 38 járművet és ellenőrzött 43 kereskedelmi társaságot, mezőgazdasági termelőt, engedélyezett magánszemélyeket. Kiállítottak 23 kihágási jegyzőkönyvet, 13.400 lejnyi bírságot szabva ki. Két szentgyörgyi cég vezetőjét pénzmosással gyanúsítják, a kár értéke 238 ezer lej. Egy másik cégadminisztrátor 145 ezer lejnyi adóval lóg az államnak. 

Emléktúra

A Kacsó Albert-emléktúra résztvevői vasárnap 6 órakor a kézdivásárhelyi Sinkovits Stadion előtt találkoznak, illetve a szentgyörgyiek reggel fél hétkor a megyeszékhelyi Petrom-töltőállomásnál. Mivel a Siriu-i víztározó előtt a 10-es országút beomlott, a kirándulást személygépkocsikkal és kisbuszokkal igyekeznek megoldani. Tel.: 0722.870.968. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük