Feltámasztják a helyi roncsautóprogramot Sepsiszentgyörgyön
Jövő hónaptól ismét működni fog a helyi roncsautóprogram Sepsiszentgyörgyön, amelynek keretében 3000 lejért és új autó vásárlásának kötelezettsége nélkül lehet értékesíteni a roncsautókat.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Jövő hónaptól ismét működni fog a helyi roncsautóprogram Sepsiszentgyörgyön, amelynek keretében 3000 lejért és új autó vásárlásának kötelezettsége nélkül lehet értékesíteni a roncsautókat.
Medvetámadás történt Kovásznán kedd éjjel, a településre behatoló nagyvad egy megtermett juhot ölt meg. Egyre több a panasz, szüksége lenne a városnak kilövési engedélyre.
A finanszírozási szerződés aláírásánál tart a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola azon pályázat kapcsán, amely zöldségfarm létrehozását, traktor és vezetési szimulátor beszerzését biztosítja az intézménynek.
A TotalEnergies Marketing Romania továbbra is aktív résztvevője a társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseknek, amelyek a helyi közösségek fejlődését mozdítják elő és a fenntartha...
Lángra kapott egy dálnoki család házának tetőtere szombat éjjel, a tűz következtében egy fiatal házaspár és kisgyerekei, egy két év alatti és egy két hónapos kislány otthona veszett oda.
Kézdivásárhely önkormányzata megkezdte ama 25 ökosziget telepítését hulladékgyűjtéshez, amelyekre az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében pályázott 1,43 millió lej értékben.
Megkésett munkálatok átütemezése, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a hozzátartozó cégek költségvetésének módosítása, különböző rendezvények szervezése szerepeltek a helyi tanács keddi ülésének napirendjén.
Nagyjából ezer Sepsiszentgyörgy környéki ingázó mindennapjait könnyíti meg a jövőben az új közszállítási rendszer, amelynek előkészületei már javában zajlanak.
Gidófalva községnek a nyári önkormányzati választások nyomán új polgármestere van, Porzsolt Levente október végén esett kenyérbe. Az elődjétől megörökölt négy nagy projekt mellett érdekes saját kezdeményezésekkel vág neki négyéves mandátumának.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat alárendeltségében működő Rekreatív Rt.-hez egyre több szabadidős létesítmény tartozik. A nyári szezon zárása kapcsán Bodor Loránd igazgatótól érdeklődtünk a tapasztalatokról.
A békéscsabai kolbászfesztivál amolyan „előszobájául” szolgál a szombaton Zabolán megszervezett 19. Székelyföldi Kolbászparádé.
Kisnyugdíjasok, minimálbérért dolgozók kisebb adományaiból, nagy cégek több tízezres felajánlásaiból sikerült 600 háromszéki gyermek délutáni étkeztetését biztosítani a Diakónia Alapítványnak – de továbbra is szükség van minden lejre.
E héten átadták a kivitelezőnek a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola régi épületének egyik szárnyát teljes felújításra, ehhez pedig 15 elemi osztályt kellett áthelyezni – tulajdonképpen a szélrózsa minden irányába szétszórni.
A Székelyföldi Kolbászparádé 19. kiadását tartják szombaton 10 órától. A gasztronómiai eseménynek immáron második alkalommal ad otthont a zabolai Mikes-birtok.
A romániai vásárlók 3.116 lejes költségvetést terveznek, ami 261 lejjel több mint 2023-ban Kamatmentes, 4 részletfizetéses lehetőség az eMAG My Wallet-ből, a 4.000 lejnél kisebb vásárl...
Felfüggeszthetik a Kovászna és Hargita megyei környezetvédelmi ügynökségek által kibocsátott medvekilövési engedélyeket, miután egy környezetvédelemmel foglalkozó brassói civilszervezet törvényszéken támadta meg ezeket.
Úgy rossz, ahogy van – summázott Miklós Zoltán RMDSZ-es parlamenti képviselő, miután elolvasta a Mentsétek meg Romániát Szövetség közigazgatási átszervezésre vonatkozó törvénytervezetét.
Kézdivásárhely képviselő-testülete november 4-től, hétfőtől immáron teljes létszámban működik. Ugyanakkor Szilveszter Szabolcs is visszaülhetett az alpolgármesteri székbe.
Kovászna, Hargita, Maros és Kolozs megyéből 222 óvodai csoport és iskolai osztály nevezett be a sepsiszentgyörgyi L.A.B. Életmentő Kupakok Egyesület által meghirdetett idei kupakgyűjtő versenybe az október 31-ei határidőig. De mi ennek a célja?
Ez évben 100, jövőre további 41 okoskukát állítanak működésbe Sepsiszentgyörgyön Az első konténereket már a hétvégén kihelyezik – mondta Tóth-Birtan Csaba alpolgármester Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Fiataloknak utaltak ki telket házépítésre, megoldották a teremhiánnyal küzdő őrkői óvoda gondját, és kinevezték a város tanintézményeinek vezetőtanácsaiba a képviselőiket – erről szólt a csütörtöki, rendes havi tanácsülés Sepsiszentgyörgyön.
Helyesnek bizonyultak a városvezetés előzetes becslései arra vonatkozóan, hogy milyen autós forgalomtól mentesíti Sepsiszentgyörgyöt a nemrég átadott elkerülőút.
Kelet-Magyarország térsége az elmúlt években nagy ipari fejlődésen ment keresztül, mind a kisebb-nagyobb helyi cégek, mind a nemzetközi multinacionális vállalatok biztosítanak munkaleh...
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondták meglátásaikat a parlament elé terjesztett, közigazgatási átszervezésről szóló USR-s törvénytervezet kapcsán.
Kalandokat élnek meg, közösségbe kovácsolódnak, megismerik a Székelyföldet, nemzettudatukban erősödnek, edzettebbek lesznek – ilyen élményekben részesülhetnek azok a diákok részt vesznek a Székelyföldi bringás táborokban.
Több olyan eset is volt az elmúlt hónapokban, mikor a Nép Ügyvédje azt vizsgálta, megfelelően járt-e el az állam a Kovászna megyei lakosokkal – főleg a rászorulókkal – szemben, tudtuk meg az intézmény képviselőjétől.
A háztartási munkát utalványokkal javadalmazó rendszer előnyeit ismertették kedden. 15 lejes utalványokról van szó, amiből az állam visszatart 3 lejt. 85 jegy beváltása után egyhavi régiség, illetve társadalom- és egészségbiztosítás nyerhető.
Ismét nagyon megnőtt a sofőriskolások számára a gyakorlati vizsgára való várakozási idő, ezért hosszabb kihagyás után a Kovászna megyei prefektusi hivatal újból más megyékből meghívott rendőrökkel gyorsítaná fel a vizsgáztatás folyamatát.
A héten közel 30 kovásznai utcában kezdik el a szennyvíz- és vízellátó hálózat bővítését. A nagyszabású munkálatot az Országos Helyreállítási Alapból (PNNR) finanszírozzák.
Teljes lett Kovászna Megye Tanácsa a hétfői ülésén, miután három új tanácstag is letette az esküt, illetve Henning László és Kondor Ágota személyében megválasztották a megyei önkormányzat alelnökeit is az új mandátumra: egyikük újrázik, másikuk új.
Sokan igyekeztek székely zászlókkal vasárnap este Sepsiszentgyörgyön a városszéli Orotvány irányába, ahol már állt az őrtűznek felállított máglya.
Életének 77. évében, október 24-én, csütörtökön váratlanul elhunyt Szakács Tibor, Gelence község volt polgármestere. Hétfőn helyezik végső nyugalomba.
A meg nem született, halva született, szülés közben vagy rövid idővel azután elhunyt „vendégbabák” emlékének szentelt emlékművet tervez felállítani egy sepsiszentgyörgyi egyesület.
Mivel a Székely Mikó Kollégium igazgatónője, Sztakics Éva a júniusi önkormányzati választásokon bejutott a városi tanácsba, sőt a héten alpolgármesterré is választották, az iskola tantestülete csütörtökön döntött arról, kit javasol utódjául.
Kézdivásárhely új helyi képviselő-testülete is letette a hivatali esküt. Az ünnepélyes ceremóniának a Vigadó Művelődési Központ díszterme adott helyet csütörtök délben.
Az egyetem vezetősége, valamint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Gulyás Gergely miniszter jelenlétében helyezték el a sepsiszentgyörgyi Sapientia új kampuszának alapkövét csütörtökön.
Ha a szerda délelőtti sepsiszentgyörgyi megemlékezéseken még csupán maroknyi ember vett részt, a városi önkormányzat által szervezett esti ünnepségen már közel kétszázan rótták le tiszteletüket az ’56-os forradalom hősei előtt.
Ünnepi műsorral tisztelegtek a meghurcoltak előtt az erdővidéki fiatalok, és azok is, akiket nem kell emlékeztetni a kommunizmus sötét éveire. Kelemen Csongor egykori politikai fogoly jelenlétében emlékeztek 1956-ra Baróton .
Egyesek belehaltak a szabadságszeretetbe: emlékük előtt tisztelegve koszorúztak szerdán délben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselői a volt politikai foglyokkal együtt, este pedig az 56-os emlékparkban tartanak hosszabb megemlékezést.
Túlnyomórészt diákok, tanárok, önkormányzati képviselők részvételével zajlott az október 23-i megemlékezés a kézdivásárhelyi temetőben.
Két nappal a sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő-testület megalakulása után szerdán az új megyei önkormányzat képviselői és Tamás Sándor tanácselnök is letette a hivatali esküt.
Megalakulásának másnapján az új sepsiszentgyörgyi képviselő-testület első rendkívüli ülésén megválasztotta a város új alpolgármestereit.
A Székely Mikó Kollégium 2020-ban elkezdett általános felújítása keretében visszaadták régi fényét a főépületben levő múzeumterem patinás kazettás mennyezetének. Ez alkalomból Mikó Imre előtt is tisztelegtek a hagyatékából nyílt kiállítással.
Az év elejétől mostanig Kovászna megyében 53 tűzeset történt száraz növényzet, tarló és avar égetése során, szemben a 2023-ban nyilvántartott 57 tűzesettel, ami azt jelenti, hogy a jelenséget nem igazán sikerül kordában tartani.
Építési engedéllyel már rendelkezik, rövidesen a munkálatokat is megkezdheti a KBK Kraft Project a szépmezői ipari parkban.
Az illyefalvi LAM Alapítvány egy újabb, ezúttal a zöldség-gyümölcs értékesítését és a kisvállalkozók, kistermelők boldogulását segítő projektet zár le. Ezt értékelték Sepsiszentgyörgyön.
Mától jelentkezhetnek az érettségi vizsga előtt álló diákok a románnyelv-felkészítőre, amelyet idén az új menetrendhez igazítva novemberben indít újra a háromszéki RMDSZ és a Communitas Alapítvány.
Ünnepélyes keretek között tette le a hivatali esküt az ötödik mandátumát kezdő Antal Árpád polgármester, valamint a júniusi választások nyomán mandátumot nyert képviselő-testületi tagok a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hétfői alakuló ülésén.
Kihirdették a sepsiszentgyörgyi Bodok szálló helyére tervezett művészeti központ ötletpályázatának eredményeit, nyertest azonban nem nevezett meg a zsűri.
A sepsiszentgyörgyi Arany János utcában az év végére vélhetően az összes, vezetéket érintő munkálatot sikerül lezárni. Most azonban az egyik felén meglehetősen nehézkes a közlekedés.