Blues és jazz egy koncerten
Ne válassz a jazz és a blues között – hallgasd mindkettőt! Akár ezzel a jelmondattal is beharangozhatnánk az augusztus 2-án este a kézdivásárhelyi Jazz Bisztróban esedékes koncertet.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ne válassz a jazz és a blues között – hallgasd mindkettőt! Akár ezzel a jelmondattal is beharangozhatnánk az augusztus 2-án este a kézdivásárhelyi Jazz Bisztróban esedékes koncertet.
Kézdivásárhely kultúrmecénása, Hegedűs Ferenc és barátai egy Bor & Blues nevű fesztivált álmodtak erre nyárra, ami a remélt pályázati támogatás hiányában nem valósulhatott meg. Csakhogy az előzetesen egyeztetett zenakarok közül a Düvő ragaszkodott hozzá, hogy mégiscsak fellépjen a céhes városban.
A Vigadó Mozi keretében július 18-án 18 órától filmvetítésre és közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket: a Vigadó Művelődési Központ nagytermében a Magyar Passió című, 2021-es magyar filmdráma vetítése után (95 perc) Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésszel lesz beszélgetés, Deszke Kriszta moderálásában.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
A pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány vándorkiállítására és drávaszögi hegyibab-kóstolóra hívnak minden kedves érdeklődőt július 9-én, szerdán a múzeumba. A kiállítá...
A száz évvel ezelőtt Nyujtódon született és tizenöt éve elhunyt irodalomtörténészre, kolozsvári egytemi tanárra dr. Borcsa János szócikkével emlékezünk, amely a Kézdivásárhely Lexikon számára készült. Maga a városlexikon egy civil kezdeményezésre indult, folyamatosan bővül, s online formában érhető el.
Miután korrupciós váddal akarták kivonni a politikai életből, Markó Attila jogász, kisebbségi államtitkár 2014-ben a pár négyzetméteres cella helyett a 93 ezer négyzetkilométeres anyaországot választotta fogsága helyszínéül –101 hónapig.
A Nite Kite nem hagyományos zenekar, hanem egy egyéni zenei projekt, amelyet a jelenleg Amszterdamban és Brüsszelben élő zenész Dieter Boels komponál, hangol és rögzít. Szombaton 17 órától a kézdivásárhelyi Borudvarban hallgathatjuk meg.
Újra sokszínű kínálattal várja a Sepsi Classic fesztivál a komolyzene kedvelőit Sepsiszentgyörgyön, július 10-13. között. Hallhatjuk Miklósa Erika operaénekest és Szamosi Szabolcs orgonaművészt, valamint a nemzetközi hírnév sok fiatal várományosát.
Táncoslábú fiatalok, büszke szülők gyűltek össze szombaton a perkői nyeregben a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozón. A székelyföldi, bákói, brassói csoportok jelenléte igazolta: a népi hagyományok, értékek megőrzése közös érdek.
Noha tavaly csaknem huszonötezer látogatót vonzott a háromszéki fiatalok közkedvelt rendezvénye, idén nem szervezik meg a nyárbúcsúztató fesztivált. Az okokról a Sepsi Tabakó főszervezője beszélt a lapunknak.
Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóját Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén június 14-én, szombaton.
Zászlótudományi Egyesület, amely fennállásának mozgalmas évei során a Genealógiai és Heraldikai Világszövetség, valamint a Zászlótudományi Egyesületek Világszövetségének tagjává vált.
Közel ezer évvel ezelőtt keletkezett Szent István király Második törvénykönyve (1031–1038), amely első cikkelyében előírta, hogy minden tíz falu építsen templomot. Történelmi tény, hogy az ezt követő száz-kétszáz évben Felső-Háromszéken nem egy templom épült, sőt ezekben ma is Isten igéjét hirdetik.
A 2024/2025-ös színházi évad utolsó bemutatójára készül a kézdivásárhelyi Udvartér Színház. Június 11-én és 12-én 19 órától tartják A boldogság titka című stúdióelőadás ősbemutatóját.
Az UNITER-gálát követően, május 27-én ülésezett a MASZÍN – Magyar Színházi Szövetség közgyűlése. Számos napirendi pontban született döntés.
Egy tűt sem lehetett volna leejteni a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában hétfőn délután. Ekkor mutatták be a közismert képzőművész-házaspár életművét összegző és elemző, Deák Ferenc Loránd művészettörténész által jegyzett albumot.
Újszerű kezdeményezéssel rukkolt elő a kézdivásárhelyi Udvartér Színház. Duncan Macmillan Lélegezz! című stúdióelőadását beszélgetés követi a Vigadó Művelődési Központban.
Fennállásának 12. évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény, amely ez alkalomból különleges, előadással kísért fotókiállítással rukkol elő. A Mikrovilág csodáit május 23-án 18 órától lehet megtekinteni.
Május 23-án, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében zárul az idei sepsiszentgyörgyi hangversenyévad. Ez alkalommal a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákkórusai és szimfonikus zenekarai lépnek fel.
Folytatja tízállomásos erdélyi koncertkörútját a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta. Nagykároly, Nagyvárad, Marosvásárhely és Csíkszereda után szombaton Kézdivásárhelyen adják elő Jazzkívánságműsor című lemezük bemutató koncertjét.
Két alkalommal is fellép Kézdivásárhelyen a Bekecs Táncszínház május 28-án, szerdán. A helység kalapácsa című előadásukat 13 és 19 órától mutatják be a Vigadó Művelődési Központ nagytermében.
A sokak által nagyra becsült építész műhelyébe enged betekintést az egyedülálló kiállítás, amelyet csütörtökön nyitottak meg a Székely Nemzeti Múzeumban. Az ünnepélyes alkalmon bejelentették: emlékszoba is készül Kós Károly tiszteletére.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban május 15-én, csütörtökön 15 órakor nyílik meg a Kós 140 – Kós Károly műhelye című kiállítás, amelynek alapjául a 2024-ben Budapesten, a Műcsarnokban megrendezett nagy sikerű, azonos című tárlat szolgál.
Május 13-án, kedden 17 órakor nyílik meg Kovásznán Czilli Aranka egyéni fotótárlata. A Lélek-exponálás című kiállítás különlegességét az adja, hogy minden fénykép mellé egy-egy vers társul.
A magyar romantikus próza kiemelkedő mestere, a nemzeti irodalom meghatározó alakja kétszáz évvel ezelőtt született. Ennek apropóján, Vágod Jókait? címmel pályázatot hirdettek a háromszéki diákok számára.
Kicsik és nagyok egyaránt készülhetnek a május 7-i, szerdai kulturális eseményre Kézdivásárhelyen. Délelőtt 10 órától óvodásoknak, 12 órától és 14 órától az általános iskolásoknak vetítik a Csongor és Tünde című magyar animációs, családi filmet.
Május 5-én, hétfőn 17 órától Benke László költő, író lesz a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola vendége. A Hét Krajcár Könyvkiadó vezetője Virágok a roncstársadalomra címmel tart irodalmi estet.
Önálló koncerttel érkezik Székelyföldre a Szabó Balázs Bandája alapítója: jótékonysági célú műsorával a kovásznai unitáriusok templomépítését támogatja. A koncertre május 7-én 19 órától várják az érdeklődőket Sepsiszentgyörgyön.
„Ez máris az utolsó?” – kérdezték a tegnap este színházba érkező bérleteseink, és valóban, bár mintha csak most indult volna, az utolsó produkciót is bemutatták, ezzel lezárult az Udva...
Gyerekek énekétől lesz hangos a kézdivásárhelyi református templom április 30-án, szerdán. Az előző évek gyakorlatához képest ugyanis ott tartják a Kisiskolás Népdalcsoportok Találkozójának soron következő, hetedik kiadását.
Sajátos kulturális egyveleget kínál az elkövetkezendő időszakra a kézdivásárhelyi Borudvar. Május 2-án a világzenét is játszó HolddalaNap, egy héttel később az Arita Brown Sun’semble lép fel, miközben kettős kiállítást megcsodálhatunk a Pajtában.
Anyákat, lányaikat, nagymamákat várnak április 28-án 17 órára a kovásznai Csoma-emlékközpontba. A műhelyfoglalkozást a csíkszeredai Bálint Magdolna vezeti, aki legújabb könyvét is magával hozza.
Eredetileg kétnaposra tervezték, ám Ferenc pápa temetése okán programváltoztatásra kényszerültek. A kézdivásárhely-kantai Szentháromság-templom április 25-én, pénteken ad otthont a XXVIII. Felsőháromszéki Kórusfesztiválnak.
Oberczián Géza íróval április 23-án, szerdán 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtárban találkozhatnak olvasói, április 25-én, pénteken pedig a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa- termében. A rendezvényeken a szerző két kötete kerül fókuszba.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban április 16-án, szerdán 18 órakor a szerző jelenlétében mutatják be Csinta Samu legújabb kötetét. A Háromszék sportcsillagai a Tortoma Kiadó gondozásában jelent meg a Háromszéki Téka sorozat részeként.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum a tervezetnél korábban, április 23-án zárja idén január 22-én megnyílt, Gyárfás (1857–1925) című kiállítását, ezért igyekeznie kell annak, aki még nem látta. Ráadásul kedden csak 5 lej a belépő.
A Háromszék Táncszínház április 11-én, pénteken mutatta be legújabb prudukcióját ifj. Zsuráfszky Zoltán rendezésében. A Tükör című néptáncszínházi előadást leghamarabb április 14-én és 15-én, hétfőn és kedden adják elő a Háromszék Táncstúdióban.
Sikeres eseményen van túl a gyimesbükki Pál Damian nevével fémjelzett, Az Emberek inspirálnak nevű egyesület. A zabolai Mikes-birtokon nagy népszerűségnek örvendő hímestojás-kiállítást, valamit hegedűkoncertet tartottak virágvasárnap.
Az utóbbi években több, kisebb-nagyobb értékű adomány került magánszemélyektől a Székely Nemzeti Múzeum birtokába, ez pedig azt bizonyítja, szeretik és bizalommal vannak az emberek az intézmény iránt.
A jól bevált programok mellett meglepetésekkel is készülnek a 4. SepsiBook szervezői. A könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál egyik idei különlegessége, hogy a magyar és román szerzők mellett finn vendégekkel is kedveskedik az olvasóknak.
No nem a magyar színjátszás legendás primadonnája tér vissza, hanem a róla szóló darab. A tavalyi háromállomásos, Kézdivásárhelyt, Csíkszeredát és Székelyudvarhelyt érintő turné után Szűcs Nelli Fedák Sári-ja ezúttal Sepsiszentgyörgyön mutatkozik be.
Több helyszínnel folytatódik az Udvartér Színház nagy sikerű szilveszteri előadásának kiszállás-sorozata. Emellett Kézdivásárhelyen is ismét látható lesz a Boeing-Boeing – Leszállás Párizsban, ahogyan a Lélegezz! című saját stúdióelőadás is.
Tompa Csaba nyugalmazott kovásznai történelemtanárnak köszönhetően a napokban értékes fegyvergyűjtemény került a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe, biztos helyre.
Különleges, térségünkben kevésbé ismert hangszereket szólaltat meg a sepsiszentgyörgyi Tekergő Hangszermúzeum. A kezdeményezés célja, hogy bemutassa a különböző kultúrákat, és felkeltse a gyerekek érdeklődését a zene iránt.
Idén kerek évforduló hívja fel a figyelmet a csinódi búcsúra. Az ottani, Gyümölcsoltó Boldogasszony védelmébe ajánlott ökumenikus kápolnát éppen 10 évvel ezelőtt szentelték fel.
Másodszor is telt házat vonzott Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat főszereplője, ezúttal Sepsiszentgyörgyön. A közönségtalálkozón a filmiparban való érvényesülésről, a Hunyadi forgatásáról és a jövőről is mesélt.
Teltházzal és vastapssal fogadta Kézdivásárhely a „hazatérő” Kádár L. Gellértet, a Hunyadi filmsorozat főszereplőjét, aki kendőzetlen őszinteséggel vallott életéről, a forgatási időszakról, illetve a számára általános ismertséget hozó szerepről.
A Csíkszerdában élő Csiszér Imre nyugdíjas tanító egyedi néprajzi gyűjteményt őriz háromszobás földszinti tömbházlakásában. Egy, a páratlan kincset szemléltető kiállítást a Csíki Mozi kiállítóterében bocsátanak közszemlére március 18-án 18 órakor.
Idén ismét saját produkcióval tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt a Vigadó Művelődési Központ. A kézdivásárhelyi és környékbeli közönség évről évre teltházzal értékelte a Vigadóart égisze alatt készülő előadásokat, az alapkoncepció ezúttal is változatlan: helyi fiatalok bevonásával művészi igényű műsort létrehozni.