Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zsarnokok és semmi-emberek

Divat mindenért a politikusokat hibáztatni. De vajon a kisember – nevezzük így – semmiért nem felelős? Kérem, olvassák el az alábbi két idézetet a Könyvek könyvéből:

„Saul elmondta a fiának, Jonatánnak és a tisztjeinek, hogy meg szándékozik ölni Dávidot. Jonatán azonban nagyon szerette Dávidot. Ezért tudtára adta a dolgot: Atyámnak, Saulnak az a szándéka, hogy megöl. Ezért… rejtőzz el.” (1 SÁM. 19:1,2) Aztán (Jezabel) leveleket írt, lepecsételte az ő pecsétjével, és elküldte őket a Nabottal együtt lakó véneknek és előkelőknek. Ezt írta a levelekben: „Hirdessetek böjtöt, és Nabotot ültessétek az asztalfőre, az emberek közé. Aztán vele szemben két semmirekellő ember kapjon helyet, akik tanúskodnak majd ellene, és kijelentik: káromoltad Istent és a királyt! Aztán vezessétek ki, és kövezzétek agyon! (…) Böjtöt hirdettek, és Nabotot az asztalfőre ültették, az emberek közé. Aztán előkerült két semmirekellő ember, s leült vele szemben. Tanúságot tettek, és kijelentették: Nabot káromolta Istent és a királyt! Erre kivezették a város elé, és agyonkövezték. Majd jelentették Izebelnek: Nabotot megköveztük, halott.” (1 KIR. 19:8-14)

Tehát Saulra, a hitehagyott királyra minden ok nélkül rájön a féltékenység, és el akarja tenni láb alól Dávidot, a haza megmentőjét. Nem is rejti véka alá szándékát, szétkürtöli a királyi udvarban. De csak Jonatánról, a király fiáról olvassuk, hogy figyelmeztette ártatlan barátját az őt fenyegető veszélyről. Az udvaroncok – mint Verdi operájában – talpnyaló, ribanc kéjencek, nem mennek oda a királyhoz, hogy felség, ne bántsd azt a jó embert! Nem, hallgatnak, elnéznék a gyilkosságot…

A második történet még undorítóbb: egy egész városka szolgamódra végrehajtja egy hisztérikus nőszemély sátáni tervét, majd jelentik, teljesítették, amit kért. Nem volt senki, aki elrejtse Nabotot, vagy az éj leple alatt kimenekítse.

Zsarnok, zsarnok, de azért ennyire meghunyászkodni? Emlékszem, mindenki szidta Ceaușescut, de amikor látogatóba jött, tolongott a nép, hogy „lássák”. Hogy lássák, közel kellett állni, ha már közel álltak, tapsolni kellett, hát tapsoltak. És a névtelen feljelentések papírjai egy hangárt megtöltöttek volna.

És volt csaknem négymillió párttag a forradalom előtt, közöttük több százezer magyar. Miért?

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük