Felhívás!

Vízi birodalom

Hihetetlenül jól szerepelnek a magyar tizenéves lányok és fiúk az indianapolisi (USA) junior (20 év alatti) úszó világbajnokságon! Persze, azért szívesen elhisszük az eddigi és remélhetőleg további szenzációs eredményeket! A magyar úszósportnak ugyanis az utóbbi fél évszázadban szinte folyamatosan voltak ifjúsági és felnőtt világklasszisai, Európa- és világbajnokai, olimpiai bajnokai, érmesei. Halmay Zoltán, Hargitay András, Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Verrasztó Zoltán, Rózsa Norbert, Cseh László, Hosszú Katinka… – a felsorolás megközelítőleg sem teljes. Talán elég hozzáfűzni annyit, hogy 1896-tól 2016-ig a vívás mögött az úszás a második legeredményesebb magyar olimpiai sportág, szorosan mögötte harmadik a kajak-kenu.

Az indianapolisi utánpótlás úszó-vb első felében a magyar küldöttség nemcsak egyéni teljesítményekkel kápráztatta el a világot, hanem váltóaranyakkal is. Márpedig ahogyan a 4×100 méteres síkfutás az „atlétika atlétikája”, az úszásban is tekintélyt parancsoló a 4×100-as és 4×200-as gyors. Nehéz egy országnak négy kiemelkedő képességű sportolót rajthoz állítani egy bizonyos táv és versenyszám váltójában úgy, hogy aranyéremre, dobogóra legyenek esélyesek, és ezt be is igazolják. Nos, a magyar fiúk világbajnokok a 4×100-as és 4×200-as gyorsváltóban is. Szenzációs duplázás!

Hadd írjuk ide az aranyváltók névsorát: Milák Kristóf, Barta Márton, Márton Richárd, Németh Nándor 4×100 méteren, Márton Richárd, Milák Kristóf, Holló Balázs, Németh Nándor a 4×200 méteres táv döntőjében. Emellett Milák Kristóf korosztályos világcsúccsal aranyérmes a 100 m pillangóúszásban, Késely Ajna, a magyar úszósport csodagyereke világbajnok 400 m gyorson, ezüstérmes 800 m gyorson. A felsorolás nem teljes.

Vasárnap Csehországban befejeződött a felnőttek kajak-kenu világbajnoksága, a magyar küldöttség olimpiai szinten szerepelt, noha igaz, a három 5000 méteres döntő előtt szerzett 4 arany-, 3 ezüst-, 2 bronzéremből csak egy arany van olimpiai számokban. Érződött Kozák Danuta hiánya, de Tokióban bizonyára ott lesz.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.