Felhívás!

Veszélyes fák

Ott mentünk el mellette a minap, a kidőlt hatalmas fa mellett. Dávid Ferenc egész alakos szobra a megmondhatója, mit jelenthet, ha rád zúdul egy termetes óriás, amelyet gyökerestől szakított ki a vihar, ki tudja, pontosan mikor, az éjszaka melyik szakaszában. Úgy dőlt, hogy a szobrot érintette ugyan, de amint néhány méterről megállapíthattuk, kárt nem tett a hatalmas méretű fémcsodában. Legalábbis, ahogy mi azt láthattuk. Az ágakhoz addig még nem ért fűrész, az utat sem állta el, úgy vágódott Dávid Ferenc lábai elé, hogy senkit meg ne sértsen, s mintha bocsánatot is kérne a nagy hittérítőtől.

Annyit azért láthattunk, hogy a kicsavarodott gyökér nem teljesen ép, tehát előbb-utóbb magától is megtette volna ezt a figyelmeztető lépést. Nos, itt teszem hozzá, hogy ehhez hasonló faóriás elég van a parkban, talán ennél is korhadtabbak, s felette furcsállhatjuk azoknak a környezetvédőknek a vaklármáját, akik egy-egy parktisztítás alkalmával elég hangosan veszik védelmükbe ezeket a fenyegető növényeket. Igen, sokszor csóváljuk a fejünket, ha fűrésszel felfegyverkezett munkásokat látunk fák körül nézelődni, és ilyenkor elfelejtjük, hogy szakemberek vigyázzák fel ezeket a gyanús egyedeket, be is avatkoznak, ha szükséges, de lám, mindenhová nem ér el a tekintetük.

Jól emlékszem, az egyik tömbházban, ahol magunk is érdekeltek voltunk, valósággal közelharcot kellett vívni az épület fölé magasodó, erősen hajladozó, a napot is eltakaró fenyők kivágásáért. S hány ilyen és ehhez hasonló esetről hallottunk, amikor a lakók azzal védték a tulajdonuknak tekintett óriásokat, hogy azokat két kezükkel ültették. Ez igaz, de mikor?

Egy biztos: kertészeinkre nem lehet panaszunk, irigylésre méltó gondossággal teszik egyre tetszetősebbé környezetünket, az ő szorgalmukat látva, csak elmarasztaló szavakkal szólhatunk a csemeterongálókról, a virág-tolvajokról, a randalírozó éjszakai rombolókról. Ne bánkódjunk hát, ha akár közvetlen közelünkben is kivágásra ítélnek egy-egy fát, de emeljük fel szavunk, ha szórakozásból elkövetett vandál cselekedeteket látunk!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.