Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Versenyképesség és államigazgatás

Anno domini 2017-ben fogadták el a közalkalmazotti bérek kerettörvényét, így 2021-ben, 4 évre rá – a romániai jogfolytonosság legszebb hagyományai szerint – már elavultnak számít, megérett egy alapos módosításra. Míg a törvényt tető alá hozó etatista szociáldemokraták a közszféra versenyképességét a bérek növelésével, a magánszféra fizetéseihez mérve képzelték el (nyilván ez utóbbi terhére, különböző, kreatív bérpótlékokkal), addig a most döntési pozícióban levő piacpárti liberálisok a hivatalnokok versenyképességről teljesen másként gondolkodnak: a hazai államigazgatás működésétől többnyire szokatlan fogalomhoz, a teljesítményhez kötnék a jövedelmeket.

Így eltörölnék pl. az irodamunka egészségügyi kockázatait ellensúlyozó, szinte alanyi jogon járó bérpótlékokat. A káros neonfényért (ami a szobanövényekre is hasonlóképpen rossz hatással van) vagy a számítógép előtti ülő pozíciónak a hivatalnoki szervezetre gyakorolt terhelését kompenzáló bérjárulékot (valószínűleg ezen kockázat miatt sokan inkább be sem járnak). Helyettük a teljesítményt, a hatékonyságot ösztönző és díjazó, amolyan motivációs fizetésjárulékokat vezetnének be. Matematikai képlettel szólva pofonegyszerű: több munka, nagyobb fizetés.

A kormány számításai szerint az állami jövedelmek teljesítményhez kötésével a költségvetés 600 millió lejt spórol, ezt az összeget inkább annak korszerűsítésére, befektetésekre költenék. Helyénvaló gondolat, főleg a járvány okozta költségvetési szűkösség fényében.

Csakhogy. Bár a versenyszellem és az ösztönzés a közszférában, egyáltalán a teljesítményalapú államigazgatás akár jól is hangozhat, emlékezzünk arra is, hogy ugyanezen buzgalom micsoda jogállami visszaélésekhez vezetett az igazságszolgáltatás, így a korrupcióellenes hadjárat vagy a belügy és a titkosszolgálatok terrorizmus-ellenes harcában! De nemzetközi példákat is idézhetünk, hogy miként zilálta szét a piaci szemlélet a közszolgálatokat (pl. a ködös Albionból Thatcher és Blair reformjait). Az ördög mindig a részletekben rejlik, így ha ösztönzők, akkor a teljesítményt mérhetővé és verifikálhatóvá kell tenni. Az államigazgatásban ez viszont kemény kihívás, ezért is a kormány óvatossága.

Pozsony János Csaba

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük