Felhívás!

Vármegyék és székek

A mai jogvédő és jogkiterjesztő autonómiaküzdelmek gyakran hivatkoznak külföldi példákra, s okkal, hiszen a polgári jogegyenlőség kivívása tekintetében a nyugat-európai minták tényleg támpontot nyújtanak. De ha eredetüket kutatjuk, azok is, a székely törekvések is olyan korábbi előzményekkel rendelkeznek, melyekre ma is lehet támaszkodni. Tanulságos összevetni azt, amit a népfelségre hivatkozó önrendelkezés és a népfelség jogát nem ismerő, de mégis a népközösség egészét átfogó rendszer kínált a közigazgatás terén a királyság építésének hajnalán és első századaiban.

A háromkötetes Székelyföld történetében Kordé Zoltán foglalja össze, amit erről tudni kell. A magyar királyi vármegyét a Szent István-i reform egyik fő alkotásaként mutatja be, ennek élén a király által kinevezett ispán állt, aki a termelő munkát végző várnépek és a főleg katonáskodó várjobbágyok fölött rendelkezett hatalommal, de bírói és katonai fennhatósága a várszervezeten kívüli szabadokra is kiterjedt. Erdélyben annyiban volt sajátos a helyzet, hogy itt a király által kinevezett vajda állt a vármegyék tisztségviselői felett, akiket ő nevezett ki. A királyi vármegye idővel a köznemesség testületi megerősödésével nemesi megyévé alakult át, ez megérte az 1848-as forradalmat is, a magyar irodalom alaposan dokumentálja késői működését.

A kiváltságos népelemek – így a kunok, jászok, erdélyi szászok és a mi népünk, a székelyek is – azonban sajátos önkormányzati joggal rendelkeztek, és ez a széki szervezetben öltött testet. Ezek a vármegyéhez hasonlóan területi, közigazgatási, bíráskodási és katonai egységek voltak. Kialakulásuk a népmozgások elcsitulásával a 13. század második felében ért véget, akkor hét székely székkel számoltak, ezekből a következő századokban nagy viták árán fiúszékek szakadtak le. Fölöttük fő tisztségviselő, az uralkodó által kinevezett székely ispán volt, de a többi tisztséget – és ez elvi különbség – a székely szokásjognak megfelelően a nemekre és ágakra tagolódó közösségek sorban töltötték be. A kiváltság tehát abban állt, hogy ősi szabadságuk megőrizhették, ami azt jelentette, hogy a hadnagyot, a székbírót ők jelölhették ki. Előbbit például egy 1324-es okirat említi először. Akkor tűnik fel a királybírói intézmény is, ezt már felülről küldték ki, és ellenőrző szerepe volt. A főtisztviselőket különben a primipilusnak nevezett vezető rétegből választották.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.