Felhívás!

Van utánpótlás!

Az idei Szent György Napok főszínpadi programkínálatából több produkció tetszett, hogy csak a zárónap két felejthetetlen eseményét említsem. Az egyik a magyar zene legtöbb dalát szerző Bródy János hihetetlenül szellemes, egyedi bölcs filozófiával kommentált, élőzenekaros életműkoncertje, amely méltán vonzott hatalmas tömeget. A másik a brit Nazareth együttes fantasztikusan dinamikus szereplése abban a sorozatban, amelyben Sepsiszentgyörgy közönsége szerre élőben is hallhatja a nagy rocklegendákat. Produkciójuk igazi zenei energiabombát jelentett, az új tagok mellett a régiek is hozták megszokott formájukat.

Nagy tévedés lenne azt hinni, hogy ízesen csak ’60-as, ’70-es évek rockerjei tudnak hiteleset nyújtani! Anélkül, hogy elbagatellizálnám a régiek értékeit, akiknek még mindig nagy rajongója vagyok, az az immár klasszikusnak számító szlogen ugrik be, hogy a rock örök és hallhatatlan. Erről szombat délután a főszínpadon mindnyájan meggyőződhettünk, amikor öt, még a 15 évet sem betöltő gyerek olyan magasra tette a mércét, hogy rocker legyen a talpán (nyilván, tisztelet a kivételnek), aki ilyen stílustisztasággal, dinamikával és – legyünk őszinték – technikai biztonsággal tudja megszólaltatni a nagy rock-örökzöldeket. Hála istennek érkezik az utánpótlás!

Külön öröm számunkra, hogy az egy évvel ezelőtt debütáló, sepsiszentgyörgyi Luppinger Attila, akinek imponáló sikereiről sokat írtunk a TV2-ös Kismenőktől a Papp László arénás Palladio Orchestrában való részvételéig, első nagylemezének megjelenéséig. Nos, Lupi beváltotta a reményeket, olyannyira, hogy már saját rajongótábora van – ezt a vasárnap az Ifjúsági Udvarban tartott nagyszerű szólókoncertjén is tapasztalhattuk.

De vissza az előzményekre! Tavaly nyáron a Rock FM rádióállomás ifjúsági tehetségkutató versenyén (New Kids on the Rock) bekerült az ország legígéretesebb ifjúsági rockbandájába. Ez a Wings Of Hope, és nálam a Szent György Napok koncertjei sorában ők szerepelnek – a fent említett két produkció után – a harmadik helyen, annak ellenére, hogy még voltak jól ismert sztárok, jó műsorokkal. De gondoljunk arra, hogy ez az öt tini mire lesz képes néhány év múlva, ha ilyen komolyan veszik a muzsikálást!

Dancs Árpád

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.