Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünneplés ünnepség nélkül

Nagyon szerettük volna, ha ez a vírusláz pár napra alábbhagy, hogy tisztességesen megünnepelhessük azokat, akiknek idén kijárt a megyei Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közös díja. Emlékeztetőül hadd mondjam el, hogy néhány éve született a döntés: azokat a megyeszékhelyi pedagógusokat, akiknek tanulói a megelőző tanévben kiemelkedő sikereket értek el országos és nemzetközi versenyeken, közösen, anyagiakban is jutalmazzuk. Az önkormányzat önzetlenségét jelzi, hogy a kezdetek óta egyetlen alkalommal sem maradt el ez a támogatás, és mivel sikeres kollégákat kellett ünnepelnünk, megfelelő ünnepséget is szoktunk szervezni. Ezek a délutánok emlékezetesek maradtak, mert különböző iskolák különböző szakos pedagógusai találkoztak, az elismerésnek mindannyian örültek, a díjátadás utáni beszélgetések pedig amolyan véleménycserének, tapasztalat-átadásnak is beillettek.

Ebben az esztendőben, sajnos, minden a feje tetejére állt. Már eleve november végére időzítettük az ünnepséget, arra várva, hogy méltó ünneplésben részesíthessük a legsikeresebb tanítónőket, tanárokat. Az ismert okok miatt ez nem sikerült. Ám az ünneplés nem maradhatott el, s úgy voltunk kénytelenek megoldani a kérdést, hogy iskolánként a pedagógusszövetség elnökei vették át a díjakat és csomagokat, ők továbbították az ajándékkönyveket és elismerő okleveleket, amelyeket Antal Árpád polgármester és a megyei RMPSZ-elnök látott el kézjegyével.

Sajnos, elmaradt a közös fénykép, elmaradt a szokásos, diákok által előkészített zenei műsor, és nyilván, elmaradtak az ilyenkor szokásos kézfogások. Ám nem maradt el az esemény méltósága, ünnepélyessége – hiszem, hogy hangzatos, felemelő ünnepség nélkül is örömet szereztünk annak a nyolcvanhat pedagógustársunknak, akik a csúcsokra, a csúcsok közelébe vezették legkiválóbb diákjaikat. Ha közvetlenül nem is, de így, a sajtó segítségével tolmácsoljuk köszönetünket, jókívánságainkat pedagógus-társainknak!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük