Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünnep a Puskásban

Egy esztendővel ezelőtt csoda született: a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában olyan műszaki kiállítás nyílt, amely kétségtelenül legalábbis a mi vidékünkön páratlan. Ám ne legyünk kishitűek, s nevezzük úgy, ahogyan azt a megálmodói kezdettől fogva emlegették. Mondjuk inkább múzeumnak, hisz a sok év alatt ezerszámra összehordott  alkatrész azóta is a helyén maradt, s lehet, ott is marad időtlen időkig. Mert hát a múzeumoknak az a sorsa, hogy nem vándorolnak, általában nem is sorvadnak el, inkább gyarapodnak. Ez a múzeum is a megnyitás óta egyre csak gyarapodik, már újabb termet volt kénytelen átadni neki a tanintézet, hogy valamilyen formában értékesíteni lehessen a bemutató színhelyein felhalmozott sok-sok műszert, gépet, alkatrészt, s ez az értékesítés abból állhat, hogy a látogatók, különösen pedig a tanulók próbálják mozgásba hozni, megszólaltatni, felhasználni a beszélő-, halló-, író-, jelzőkészülékeket.

Áruljuk is immár el, hogy a pontosan egy éve megnyitott Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum ilyen rövid idő alatt máris belépett a nagy látványosságok sorába, a megálmodók, Csáky Ernő mérnök, Puskás Attila tanár, Demeter Dávid iskolaigazgató, Újfalvi István mérnök, volt igazgató nem álmodtak hiába. Nem csupán hazai, de külföldi szakemberek is bizonygatják, hogy – no, ne legyünk szerények! – ezt a gyűjteményt bárhol bárki büszkén vállalná, s akárhogy forgatjuk a szót, legalábbis Közép-Európában a maga nemében egyedüli, mert nem szűkíti le körét egyetlen témára, bemutatja mindazt, ami a hírközlés, a vezetékes és vezeték nélküli távközlés, a hangszórás, a hangfelvétel, a közeli és távoli hatósugarú kommunikáció körébe tartozik. Ha valaki nagyon kíváncsi, nyugodtan morzézhat, bárki meghallgathatja a Bánk bán opera első előadásának még kezdetleges, de annál izgalmasabb, telefonon keresztüli közvetítését, bepillantást kaphat a Titanic morzefülkéjébe, eligazítást kaphat a telefon, a rádió, a televízió hihetetlen felfutásáról. Persze, mindez csak parányi része mindannak az élménynek, amelyben részesülhet a látogató, az érdeklődő. Mindezekről sokat megtudhat, hallhat az, aki pénteken, október 20-án 16 órakor időt szakít arra, hogy jelen legyen az évfordulós megemlékezésen a Puskás Tivadar Szakközépiskolában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük