Történelmi igazságtétel

Nem kevesebbnek, történelmi igazságtételnek nevezték egy pódiumbeszélgetésen a napokban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítását, melynek immár huszadik évét ünnepeljük. Valóban történelmi léptékű döntés és tett volt, a magyar állam – alkalmazkodva az adottságokhoz – magánegyetemi formában vállalta az alapítást és fenntartást.

Mivel e megállapítás igazságtartalmához kétség nem férhet, azt sem árt szóvá tenni, hogy akik viszont felszámolták – és tették ezt durva katonai erőszakkal – 1919-ben az akkor már szinte ötvenéves kolozsvári magyar egyetemet, s akik egy másodszori újraalapítást is megszüntettek 1959-ben, azok tulajdonképpen egy történelminek nyugodtan minősíthető igazságtalanság elkövetőinek bűnrészesei voltak, és azok a mai napig is. Hogy egy 1,3 milliós európai kisebbségnek máig nincs önálló állami egyeteme, s hogy a felsőoktatást a hatóságok csak önállótlan formában tűrik meg ott, Marosvásárhelyen az orvosin, ahol az egyetemi autonómia jobb sorsra érdemes jelszavát pontosan a magyar vonal sorvasztására használják fel, az bizony a mai világban minden lehet, csak dicsőség dolga nem.

Olyan leplezetlen diszkriminációról van szó, mely a hatályos törvény szerint is az, s mely orvoslásának mégsem akar/tud érvényt szerezni a minisztérium. Az állami egyetemi képzés mai felemás helyzete az erdélyi magyarság kollektív szabadságának fokmérője, s nem állít ki megnyugtató bizonyítványt sem azokról, akik felügyelik, sem azokról, akik belenyugszanak a mai állapotokba. Sepsiszentgyörgyön hamarosan megkezdődik a hálózati intézményként felfogott Sapientia campusának létrehozása — ezen a pászmán tehát folytatják az építést. Ideje lépnie a másik, adónk által is kötelezett félnek is.