Toll és kréta

Nyilvános beszélgetésekben is ma már felteszik a kérdést az írást önkifejezésként vállaló embernek, hogy mivel ír? Tegnap-tegnapelőtt, ugye, erre a kérdésre még az lehetett a válasz, hogy ceruzával, töltőtollal, golyóstollal, írógéppel, mára viszont ez a sor újabbakkal, okos (?!) eszközökkel bővült és bonyolódott. Valahogy úgy, mint az iskolai oktatásban használt eszközök esetében. A nagy falfelületet beborító, súlyos és ijesztő fekete fatáblát és fehér krétát meg a táblatörlő rongyot, szivacsot lassan kidobják az osztálytermekből, az ugyancsak okos eszközöknek adva át a helyet és szerepet.

Bizony, nem száll többé a krétapor, tisztul a levegő körülöttünk. Mit számít, hogy egyre sűrűbb a benzingőz úton-útfélen, s tavasztól őszig a vegyi anyagokkal kezelt gyümölcsösök, rétek és mezők szúrós szaga megköhögteti, megkönnyezteti az arra járót! Ilyen tekintetben aligha van itt most a helye annak, hogy nagy magyar lírikusunk szavait idézzük, miszerint „mező jó illatot (…) ád, ki kedves mindennél”…
Az viszont valóban kedves, ha tanár régi diákjával, még abból a „krétakorból” valóval találkozik, s a kölcsönös tisztelet hangján beszélgethet el immár az élet iskoláját is kijárt növendékével, s ugyanilyen jól eső érzéssel nyugtázhatja a tollforgató, az írástudó, ha valamely olvasója réginek vallja magát, s levélben keresi fel, megköszönve az írásai által nyújtott „tanulságos mondanivalóit” és nyelvi igényességét.

Valójában az ilyen találkozások, illetve az élő szóban elhangzó vagy írásba-levélbe foglalt visszajelzések tehetik bizakodóvá azt, akinek egykor a katedráról, a krétaporos osztálytermekben folyó munka során sikerült nyomot hagynia diákjaiban, s azt is, aki tollforgatóként, isteni adományként nyert képességei szerint tevékenykedett a kultúra kertjében. Mostoha viszonyok között is, politikai széljárástól függetlenül, sokféle földi kiskirály uralgása alatt. Hogy aztán ama tollforgató golyóstollal a kezében vagy egyenesen számítógépen dolgozva fűzi egymásba szavait, mondatait és gondolatait, mondhatni másodrendű kérdés.

A szavatartó embert becsülik, ugye, s azt, aki véleményét jól megfontolva az igazságot követi. Akár tollal és krétával is…