Felhívás!

Tetőtől himnuszig

Nem akarok, nem is tudnék mindent lefordítani a megalázott és megszomorított nemzeti kisebbségek nyelvére s netán javára, noha ettől az utóbbi változattól igen messze állunk. A kommunista agyrém halálos himnusza a maga idejében rikoltotta tavasztól télig, reggeltől estig, hogy semmik vagyunk, minden leszünk.

No, barátaim, ha kissé megvakarjuk a latrok himnuszának tájékát, rögvest kitüremlik a nemzeti megalázottság sok sebhelye. Nem sorolom, nem vakarászom, hiszen aki a nemzeti lelkiismeret mezein gürcölt, félt és menekült börtönökben faltól falig, határtól határig, az a Valaki, azok a Kicsodák ma is vallanak himnuszoktól Himnuszig, az egyestől az egyetemes himnuszig, az igazak hagyatékától a harmónia lélekké emeléséig.

Mondom, mint akit már sokszor szájon vágtak, s kinek kezéből a kenyeret is kiverték, mondom az igazság létjogát minden határok mögött és határoktól átölelve. Soha életemben nem láttam a székelyföldi pünkösdökhöz hasonló, azokhoz simuló nap- és évfordulókat, amikor nemzetek, nemzettörmelékek vallják könnyesen nevetve, hogy van elérhető szabadság, és jussa, joga van a szabadságnak lelkek, emberek, gyermekcsapatok fölött.

A szabadság vágya és annak jelene, illetve kívánalma mindennapi kenyere mindazoknak, akik egyszer megízlelték azt. Ha csak néhány napra is, mondjuk 1789-ben Párizsban vagy 1848–49-benCsíkkarcfalván, Kökösnél, a Feketeügy emlékőrző mezején. Nem rikoltjuk egekre néhány napos szabadságunkat, elegendő annak csak a keserűjét öblíteni le a Feketeügy vizével. Mert talán senki Isten nemzetei között annyit nem szenvedett szabadság híján, mint ez a mai magyar. Ha az maradt.

Bár pünkösd elmúlt, ünnepi órán vagyok, iskolás azonosságtudatban egyenlő csapatban; magamon érzem tanárok, papok, professzorok bizalmát és megtartó erejét ezen az „órán.” Minap erőtlenül, ma hittel, akarattal telítődve, hiszen százezrek ajkán a mosoly a Himnuszunk hangjaival.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.