Felhívás!

Tavasz

Tavasz van. Szemünk előtt, a karnyújtásnyira eső kertjeinkben, de erdőn-mezőn is csoda történik: a hó alatt telelt vagy csak a nemrég elvetett mag új életre támad. Törékeny szépség képében lesz szemet gyönyörködtetővé a természet. Soha jobbkor nem hangozhat el a felhívás, mint ilyenkor: ne magyarázd, hanem műveld a csodát!

Az ember rendeltetése mi lehetne – legyen bár földműves, kézműves vagy szépmíves –, minthogy hozzáadjon a teremtett világhoz bár egy morzsányit, akár ama magból életre kelt növény, mely adott esetben testünknek táplálék lehet, s lelkünk nemesítője. Megbecsülés kell, hogy övezzen bárkit, aki alázattal és áldozatos munkával műveli a földet, űzi a szakmát, vagy teremti a szépséget, illetve nem hagyja kihunyni a szépség iránti igényünket. A „míves” ember, miközben a legtöbbet kívánja nyújtani testi mivoltában, a lelket és szellemet is táplálja. Hiszen földi dolgainkat csak teljes figyelemmel és odaadással, valamint szépen – József Attila hasonlatával élve: ahogy a csillag megy az égen – érdemes végezni.

Tavasz van tehát, s anyai nagyapám két kezét látom magam előtt. Dolgos, nehéz munkától kérges kezek voltak. Ilyeneket Nagy Imre festményein, Plugor Sándor pedig rajzain örökített meg, no meg irodalomban Illyés Gyula egy apa-versében, a Két kéz címűben. Könnyedén bántak ezek a kezek minden földműves szerszámmal, igaz, egyik-másik fel is törte széles, repedezett tenyerét. Súlyos zsákokat markolt meg velük. A vastag és tömpe ujjak, mint kapcsok szorították, amit megfogott, de gyöngéd mozdulattal érintették, morzsolták a termő talajt, a magágyat előkészítendő. Láthattam, hogyan „vizsgálja át” csépléskor és rostáláskor az új búzát. Két markát merítette bele, s tölcsért formálva majd engedte, hogy visszafolyjon a zsákba, szinte szemenként követve a „mintavételt”. Mondhatnám, áhítattal tekintett a termésre, az életre, akárcsak a mindennapi kenyérre, amelyre – ha éppen ő szegte meg – minden alkalommal a kés hegyével keresztet rajzolt, s magában áldást mondott: „Az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Ámen.”

            Tavasz van, és húsvét nagyhetében járunk. Csodát láthatunk nap mint nap kint a természetben, de mintha éreznők ilyenkor, hogy az ember is erre kap felhívást, hívőként pedig a húsvéti misztériumot élheti meg…

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.