Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanár úr, kérem!

Ha szeptember, akkor tanévkezdés. Az iskolaév rendszerében a vég feltételezi az újrakezdést, a kisiskolásokat friss tavaszi hóvirágokként képzelem el, valami teljesen új, valami Első szimbólumaként. Sok múlik a pedagógusokon, mennyire lesz élményszerű, életre szóló az átélt benyomás. Solomon Marcus matematikus szerint a jó iskola titka a tanár becsületes munkája, ötvözve a diák mindenre nyitottságával, érdeklődésével.

Az, hogy az iskola – és benne a tanár – milyen volt, csak annak elvégzése után kezd kikristályosodni. A tanár, tanító nem is tudja – állítja Németh László író –, hogy mikor hat igazán a növendékeire egy gesztussal, egy szóval, egy odavetett tréfás félmondattal. A pálya egy dologra biztos megtanított: a jó tanár megértő, és nem szigorú! Nem azok az „életélvezők”, akiknek mindenből a legjobb jutott, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amivel rendelkeznek.

Tornyot rakunk, mert a legszebb nap a mai, a legszebb ajándék a megértés, a legjólesőbb érzelem a belső béke, a legjobb megoldás a derűlátás, a legjobb tanító a gyerek és a legnagyobb elégtétel a teljesített kötelesség. Petőfi úgy fogalmazott: „használni, és nem ragyogni akarunk!”.

Kívánom, hogy a pedagógusok logocentrikusak, prosperálók legyenek, hiszen ők fejlesztenek és varázsolnak el. Jó munkát és szórakozást mindenkinek, mert az előrejelzések szerint a robotika és az automatizáció térhódítása oly nagyfokú, hogy a mai gyerek olyan munkakörben fog dolgozni, amely ma még nem is létezik. Naprakészek és szivacsszindrómásnak kell lennünk, mert ugye, álmok nélkül nincsen holnap.

A suli idő, az idő pedig olyan, mint a futóhomok, nem a miénk a hely, amelyen állunk. Sportnyelven mondhatnám úgy is, az élet tereptriatlon, dr. Csernus szerint pedig Itt és Most.

Simó Erzsi ny. tanár

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 7., 11:21
    ÉRTÉKELÉS: -26

    Nemsokára a régi generaciójú,a komunizmus eszmélyéből kitörni nem tudó régi ,elavult tanítási elveket valló,módszerű tanári társadalom leváltódik,hála istennek ,amikor és akik azzal kötekedtek egész nap az iskolában ,hogy neked fiam hosszú a hajad,neked lányom festékes a szemed ,neked hosszú az inged,te hol voltál,te hol nem voltál…nem is tudja az a balfék tanár mennyi diákot befolyásoltak így negatívan ,akik elkezdték kerülni a sulit,hányingerrel látogatták azt,csak azért mert egynéhány tanár beszűkült világképéből kénytelen volt engedni a diák szabadelvű kibontakozásának a hátrányára !!!!
    Ennek lassan vége,by by régi idíóta tanári társadalom,az én fiam derékig erő hajjal jár iskolába,mert ő így szereti,szakadt farmerban megy mert éppen úgy akarja ,váltson a tanár,tanárnő iskolát ha nem tetszik mert különben velem gyűlik meg a baja !!!!

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 7., 15:37
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Kretén vagy hapsikám! A régi vágású tanár ” elavult” módszereivel még ejsze téged is megtanított írni, megtanított gondolkodni, újságot olvasni! A kis Tarzanod milyen lendülettel jár suliba ha mindig a tanárt szidod azért amid nincs?! A mi időnkben is voltak hajasok a környéken mégsem volt melegfelvonulás!

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 7., 17:27
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Bizony, bizony! Azon a szulon , aki hosszu hajjal es szakadt farmerben jaratja csemetejet iskolaba , nagyon meglatszik , hogy hanyingerrel jart (vagy inkabb nem) az iskolaba.Ertem ezalatt hianyos helyesirasat mind magyar, mind angol nyelven! Vegul is egy gyerek teljesen egyenjogu a tanarral , ugye kedves szulo? Biztos a maga papaja is jol ellatta a dolgat annak a franya , szigoru tanarnak , aki civilizalt megjelenesre kotelezte. Ajanlom , hogy az elso allasinterjura is ugyanilyen cuccban kuldje majd gyereket. A siker biztositott lesz!

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 8., 12:33
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Mindenki olyan hajat nevel amilyet akar,mindenki olyan ekszereket hasznal amilyet jonak lat,mindenki olyan farmert hord amilyen jol all neki,olyan tetkot tetovaltat amilyet csak akar es olyan szoknyat huz magara amilyet akar.Senkinek nem all jogaban masok fizikai kinezetelen gunyolodni,megszolni,megtiltani,hogy valaki kopasz akare lenni vagy eppen nagyhaju.Es senkinek nem all jogaban masok szexualis orientacioit kigunyolni,megszolni vagy tiltani.Ez a nyugati demokracia torvenye.Csak nalunk meg legalabb ket generacio „bolsoj” ki kell haljon ahhoz,hogy itt is megertse ezt mindenki.Mert kerdem en mivel kulomb az a rendruhas es nyakkendos politikus , vagy polgarmester, vagy igazgato, vagy patron ,vagy rendor,vagy tanar,vagy pap aki szexualisan perverz,vagy eppenseggel pedofil(volt mar eset ra a romaniai rendorsegen es a papok kozt is!)) vagy eppen homoszexualis de palastolja eme perverzioit oltozetevel eppen azert,hogy igy jobban a csapdajaba csalhassa aldozatait.

    • User
      Dátum: 2018. szeptember 8., 21:46
      ÉRTÉKELÉS: 12

      Senkinek nincs jogában például a pedofil szexuális orientációt tiltani, netán megszólni? Ugyan miért?
      Ami a fizikai „kinézetelt” illeti, jogában áll, vagy sem, mindenképp kialakít az ember egy véleményt annak alapján. Ha koszos vagy és rendezetlen, bármilyen f@sz@ ember vagy, az a vélemény nem lesz pozitív. Akarod vagy sem, ha nem figyelsz oda a külsődre, akkor hátrányosan fognak megítélni annak alapján. Ha egy tanár erre figyelmeztetett, akkor jót akart neked, vagy a fiadnak. Természetesen jogod van trehánynak lenni, joga van a fiadnak is, a butasághoz is van jogod, akár a nagyképűséghez is, de miért gondolod, hogy ez neked vagy a csemetédnek jó?

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 8., 15:15
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Mindenkinek joga van bohocnak kinezni vagy sem. Vannak az oltozkodesnek iratlan szabalyai amit altalaban otthon sajatit el egy gyermek.Nem mindegy , hogy hol , vagy milyen alkalmakkor mit olt magara egy gyerek. Az iskola is olyan hely ahol divatbemutato helyett a civilizaltabb oltozkodes ajanlott. Intezmenyen kivul mindenki azt visel amit nem szegyell.

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 9., 10:58
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Igen,sajnos így van ezek a sírnak a fizetés emeléséért amikotr fél életüket elvakáciozzák,minimálbért nekik a nyári szünet alatt !

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 9., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: 0

    ne beszeljunk a tanugyrol,ezek pont akkora barmok minta a rendorok … elottuk mindenki dicseri oket a hatuk mogott meg kuldik melegebb tajakra !!!!

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 9., 11:13
    ÉRTÉKELÉS: -11

    En nem a pedofiliara ertettem amikor szexualis orientaciorol beszeltem.Persze,hogy a pedofiliat joga van tiltani,hiszen ezt mindenutt bunteti a torveny.Csak tudod,azok kozt a tanarok kozt (es itt senki ne vegye magara mert altalanoson es vilagszerte ertelmezem es nem csak Kezdivasarhely szintjen)akik belekotnek az oltozetbe,a nagy hajba,vagy a kiruzsozott szajba,azok kozt sajnos pedofilok is vannak.Es ezek nagyon jol oltozott emberek altalaban.Tehat ez is bizonyitja,hogy nem a ruha teszi az embert.Aztan azt irod,hogy koszosak ezek a fiatalok.Szerinted ha valaki egy stilusnak hodol aminek kovetoi szakadt farmernadragot hordanak azok kotelezoen koszosak is kell hogy legyenek.Egy szabad vilagban ilyen nincs,hogy masok mondjak meg,sot diktaljak es koteleznek ra,hogy milyen frizurat viselhetsz,milyen nadragot hordhatsz,milyen szoknyat (a noknel),milyen szajruzst.Es mindenki olyan „bohocnak” oltozik amit stilusahoz a legkozelebbinek talal es amirol o sajatmaga ugy erzi,hogy neki ez igy jo.En ugy gondolom,hogy Romania a szabad nyugati demoktraciakhoz csatlakozott,ezert csinalt neplazadast es forradalmat 1989 decembereben es ugy dontott,hogy ezen az uton ezekkel az orszagokkal fog tovabb haladni.Mert ellenkezo esetben hiabavalo volt minden! Ugy hogy az ilyen agyilag a bolsevizmusnal leragadt egyeneknek es tanaroknak ajanlom,hogy emigraljanak innet de minel hamarabb, Eszak-Koreaba.Ott szokas terrorizalni a gyerekeket es eletirany szabni nekuk,meg azt is diktalni,hogy mikor mibe oltozhetnek,hogy a Nagy Vezernek,Kim Jong Un-nak megfeleljen!