Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szösszenetek, döbbenetek

  1. Barázdabillegető, árvalányhaj, erdei holdviola, kakasmandikó, fodorka, kisvirágú füzike, lappangó sás, Szépkenyerűszentmárton, hyulavári, homoródalmási, szemöldök-gerenda, A semmi ágán ül szivem,/ kis teste hangtalan vacog, /köréje gyűlnek szeliden/ s nézik, nézik a csillagok…” Imáimba belefoglalom a hálát, hogy ilyen gyönyörűséges nyelvédesanyával vagyok megáldva. Amikor valakinek az édesanyját gyalázzák, kinyílik a bicska a zsebben. Aki egy köztéren szemetel, vagy nem vágja ki a parlagfüvet a saját kertjéből, megbüntetik. Hogyan lehet akkor büntetlenül gyalázni nyelvédesanyánkat? Beijed, bepasizik, berág – mik ezek? De mit mondjak, amikor kocsmaszagú, altesti kínokat kinyögő szövegek költészeti díjakat kapnak?

Huszonnégy éve nincs közöttünk Lőrincze Lajos, a szép magyar beszéd lángszívű oktatója. Amikor a rádióban bemondták: következik Édes anyanyelvünk – Lőrincze Lajos műsora, a vízszerelő intett, hogy szünetet tart, a háziasszony levette kötényét, haját megigazította, hogy tiszteletteljesen hallgassa. Lenne-e helye ma rádióban, tévében, ahol az a módi, hogy két műsorvezető röhincsélve osztja a sületlenségeket, alpári kifejezésekkel tűzdelve, mert ők a „megmondók”?

  1. Erdélyi szász családoknál egészen természetes volt a közös éneklés, muzsikálás, és nem csak népzenét, hanem a zeneirodalom nagyjait is megszólaltatták. Egy-egy Schubert-kvintett vagy Mozart-trió, ha nem is profi szinten, de örömzeneként elhangzott a házi hangversenyen, mert az egyik hegedült, a másik zongorázott, s a gyerek is elfogadhatóan klarinétozott. Kottából, mert ismerte! Ma falvainkban bömböl a mulatós és a manele.

Ha egy tanár elviszi – bárcsak elvinné! – diákjait egy képtárba, mit értenek szegények a bibliai és mitológiai ihletésű képekből? Borzalmas, mennyire kimaradt az általános műveltség az oktatásból. De ne keseregjünk, Bob Dylan irodalmi Nobel-díja után most Beyoncé-kurzus indul a koppenhágai egyetemen. Nem vicc, tolakodnak a jelentkezők.

(A nyáron többször kávéztam a brassói Fekete-templom mellett. A hatalmas falakat, kapukat megépítő muzsikás szászok sehol. Rágógumizó, zsebre tett kezű turisták tíz perc alatt átrohannak a boltívek alatt, vár a hamburger. – Fă o poză, fraiere! – mintha nekünk szólna, legalább fényképezzünk, amíg van mit, és van ki).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük