Színvakság

Fura kifejezés ez! Azokra szokás mondani, akik egyes színeket nem tudnak, felismerni, megkülönböztetni. Jó annak, aki a szivárvány rengeteg színét el tudja sorolni, manapság úgyis divatos kezd lenni, hogy a szivárványt magasztalják bizonyos körökben. Egyszer egy kiállításon csodálkozva fedeztem fel, hogy a művész annyi színt használt, kevert, ahány képet a falra akasztott. Minden kép más-más színben. Sőt! Bizonyos színekhez nem létező virágot teremtett. A szín létezett, a virág kitaláció volt.

Persze, a fekete szín is megjelent, nem is elijesztő céllal, hiszen ki ne tudna gyönyörködni a fekete tulipánban! Egyszer a kisebbik lányom hollandiai kirándulásról hazatérve feketetulipán-gumóval lepett meg. Gyönyörű virág lett belőle, kertünk dísze. És én, a „színvak” ősszel nem figyeltem arra, hogy ezt a kincset külön kellene tárolni a többiektől, ne vegyüljenek, hogy tavasszal a megfelelő helyre kerüljön. Összevegyítettem a szokásos, fehér, piros, sárga tulipánnal, és mivel sok volt a gumó, el is ajándékoztunk belőle, valószínű, így kerülhetett valahová a mi „feketénk”.

Ezért vagyok kénytelen idézőjelbe tenni ezt a másokról elütő színt, tudván, hogy mostanság milyen veszély fenyegeti azt, aki ezt emlegeti. Annak idején a nyomdában Plugor Sándor színházi plakátot készített, s valamiért nagyon fontos volt ez, mert este megjelent a megyei propagandatitkár, úgy vette kézbe az éppen kinyomásra kész munkát, mint aki nagyon ért a színekhez, mert azonnal kiadta a parancsot: Orice altă culoare, numai verde nu! Ami azt jelentette, hogy a művész a szivárvány bármely színét használhatja, akár alkothat is vadonatúj színt, csak a zöldet mellőzze!

No, most már nehéz eldönteni, hogy ha valami fekete, akkor miért nem lehet az; ha zöld, miért nem lehet zöld! Úgy tudom, a fehér nem számít színnek. Hát akkor a feketére nincs is szükség! Erről jut eszembe: Belgiumban az egyik kiadónál megsemmisítettek 7000 (hétezer!) gyerekkönyvet, amelyekben Fekete Péter szerepelt!