Szekus akadémikusok

A diktatúra megdöntésének harmadik tizedéhez közeledve megint napvilágra került a szekuval együttműködők egyik listája. Kétszázegy nevet tartalmaz, olyan személyekét, mint a közíró Cornel Nistorescu, a szociológus Dorel Abraham, a Román Nemzeti Bank kormányzójának szóvivője, Adrian Vasilescu vagy Ioan Aurel Pop történész, jelenleg a Román Akadémia elnöke és ugyancsak akadémikus társa, Dan Berindei, hogy csak néhányat említsünk. Akad a listán magyar is, de mivel nagyon sokan tiltakoztak, hogy ők a szekuval nem dolgoztak együtt, maradjunk a néhány nagynál, aki nem ellenkezett, sőt, büszke is arra, hogy támogatta az „ország biztonságát védőket”.
Különösen a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, aki egyben az akadémia elnöke is, Ioan Aurel Pop hadakozott azért, hogy „a román hazafiakat” ne ítéljék el, hanem adják meg számukra a tiszteletet. Köztük a Klaus Johannis által a Románia Csillaga-érdemrenddel kitüntetett Dan Berindeinek, aki még a fiát is feljelentette, és a nemrég elhunyt Dinu C. Giurescunak, aki két kézzel írta a jelentéseket a nyugatra emigráltakról és a határokon túli történészekről.
Érdekes módon a szeku Erdély/Magyarország dossziéján munkálkodó három akadémikus történésznek különböző kitüntetéseket tűztek a mellére az évek során. És min dolgozott a három históriás? Kezdeményezésükre Románia legmagasabb tudományos fóruma elfogadott egy túlzott nacionalizmustól csöpögő felhívást, amelyben nevezettek arra buzdítják a népet, hogy Erdélynek az országhoz való annektálása centenáriumát magyarellenes ünneppé változtassák, elítélik az etnikai alapon létrehozandó autonómiát, sőt, az EU követelte régiók létrehozását is. Az ömlengés még Klaus Johannisnak is sok volt, kérte is a közlemény visszavonását.
Most már tudott, ki oltotta az egész grémiumba a túlzott nemzeti érzést: a munkatársait mindenhova beültető Securitate, amely az erdélyi magyarságot tartotta az ország egyik veszélytényezőjének. A jelenlegi hírszerző iroda megtarthatta ezt a vonalat, mert dolgoztatta és dolgoztatja a szekus akadémikusokat. És hogy az elkövetkezendőkben az Akadémián nem lesz változás, azt Ioan Aurel Pop elnökké választása bizonyítja. A nacionalista felhangok nem maradnak el.

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 7., 7:48
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ezek szerint a BNR-nel tisztara besugo banda van a vezetosegben.Adrian Vasilescu es a fomufti is az Mugur Isarescu,besugo neven Manole.No de a magyar besugok neveit miert nem kozlitek?!Netan az UDMR-bol is vannak rajta jocskan?!