Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szégyen és gyalázat

A Magyar Honvédelmi Minisztérium keretében működő Hadtörténeti Múzeum és Intézet képviselőinek kifejezett óhaja és szándéka ellenére sem hozható létre Székelyföldön a mai Románia területén két világégésben elesett magyar hősök gyűjtőtemetője. A kérdésben illetékes Román Hősök Kultuszát Ápoló Hivatal (ONCE) ugyanis egyiket sem fogadta el a Budapest által javasolt két marosszéki helyszín, Jobbágytelke és Mezőpanit közül. Ők Aradot tartják erre a célra megfelelőnek, és álláspontjukat a magyar fél is elfogadta – adtuk hírül tegnapi lapszámunkban.

Hirdetés
Hirdetés

Elszomorító, hogy a 21. század Romániájában kegyeleti kérdésekben is a sovinizmussal fűszerezett nacionalista törekvések érvényesülnek, hiszen a székelyföldi helyszín(ek) ONCE általi elutasítása mással nem indokolható. Annál is inkább nem, mert a haditemető létesítésének szándékát az érintett település polgármesterei, vezető testületei és lakosai nem csak elfogadták, hanem teljes mellszélességgel támogatták. A román főváros azonban ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, magyarellenes magatartásához híven ellenszegült a közösségi akaratnak.

Nyilván nem véletlenül, hanem jól megfontoltan egy újabb, hitet erősítő és szívet acélozó székelyföldi zarándokhely kialakításának megakadályozása érdekében. Ez ugyanis táplálja a hagyományos szállásterületén még mindig egy tömbben élő és számbeli többséget alkotó magyarság önazonosságtudatát. Éppen ezért az újabbak létrejötte ellehetetlenítése mellett a már meglévők felszámolására is törekednek. Ennek fényében pedig az Úz-völgyi temetőgyalázás kiváltó oka is megvilágosodik.

Ugyanakkor szégyen és gyalázat, hogy Bukarest magatartása miatt, a kolozsvári új zsidótemetőből 2015 júliusában kényszerűen kihantolt kilencvenkét magyar honvéd földi maradványait még mindig nem helyezhették örök nyugalomra. Sokáig egy marosvásárhelyi temetkezési vállalat raktárában, majd a mezőpaniti iskola egyik termében tárolták, és jelenleg a községközpont új ravatalozóházában várakoznak a végső tisztességadásra. Remélhetőleg immár nem sokáig.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük