Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Számol-e Európa velünk?

2023-ban ünnepli a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 20 éve történt megalakulását, de tízedik évfordulója lesz a Székelyek Nagy Menetelésének is. Az évfordulókra készülve idén szeptember 19-én és 20-án felidézzük és megismételjük a Székelyek Nagy Menetelésének egyik fontos eseményét.

  1. október 25-én egy szekérkaraván vágott neki a 150 kilométernyi útnak, hogy a menetelés napjára eljusson a rétyi útelágazásig. Egy maroknyi, makfalvi székely a néhai Márton Zoltán polgármester vezetésével a többségükben elszigetelt falvakat mozgósított a Székelyek Nagy Menetelésére. Ennek célja volt az is, hogy ráirányítsuk a figyelmet az elnéptelenedő, pusztuló székely falvak sorsára.

A szeptember 19–20-ára tervezett út célja hasonló. Igaz, nem szekérrel, hanem terepjáró autókkal fogjuk végigjárni ugyanazokat a falvakat, de tájékozódni is akarunk, meghallgatni az embereket, hogy mi változott az utóbbi évtizedben.

A falutól faluig terjedő szekérutak 150 kilométert tesznek ki, és 17 helyi önkormányzat területét szelik keresztül, amelyek joghatósága alá összesen 91 falu tartozik, és ebből a 91-ből a tervezett út 35 településen halad át. Szándékunkban áll találkozni polgármesterekkel, lelkészekkel, papokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a falvak képviselőivel, az útközben gyűjtött adatokat és tapasztalatokat pedig nyilvánosságra hozzuk. Választ kell találnunk arra a kérdésre, hogy Székelyföldnek olyan tájai, ahol a madár sem jár, részei-e az Európai Unió folyamatban lévő hétéves fejlesztési tervének?

Ezen a két napon a mai valóságról gyűjtött tapasztalat a polgári kezdeményezés folytatását tényekkel fogja alátámasztani, megerősítve az üzenetet a világ felé: Európa kulturális szigeteit nem lehet letörölni a kontinens térképéről.

Izsák Balázs SZNT-elnök

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük