Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Súgók, bábok, hullák

Egy évvel ezelőtt, 2021. október 22-én közöltem: „Most a Pentagon főnöke Romániába látogat (csak ide, micsoda kiváltság, kezét csókoljuk, felség!). Elmond egy szibériai széllel felérő hidegháborús szónoklatot, amolyan állj meg, kutya-Oroszország stílusban, és megdicséri Ciucă védelmi minisztert, aki már vásárolt egy csomó fegyvert az óceánon túlról. És most tessék kitalálni, kit fognak a szuverén, független Románia kormánya élére javasolni?”

Nem vagyok próféta, de látok és következtetek: 1. A Pentagon, vagyis Amerika még durvábban provokálta Putyint, tudva, hogy az, mint egy sarokba szorított vad, esztelenül fog reagálni. 2. Románia már akkor – Lengyelország után – Kelet-Európa második bázisaként szerepelt a NATO terveiben. 3. Ezért a civil vezetést jónak látták egy mindenben NATO-t kiszolgáló bakával felcserélni.

Ciucă valóban katona, ő szentesíti (ó, borzalmas kifejezés) az amerikai arzenál felvásárlását horror áron, míg a nyugdíjasok várhatnak. Rakétavásárlásra nem szükséges „studiu de impact bugetar”, vagyis nem számítgatják, marad-e aprópénz a bugyellárisban.

Egy röpke pillantás, kik vezetik vagy vezették a honvédelmet néhány EU-s államban. Norvégiában Ine Eriksen Søreide (37 éves); Csehországban Jana Cernochova (39); Németországban Christine Lambrecht (57). Spanyolországban az időközben elhunyt Carmen Chacon, aki hét hónapos várandós volt kinevezésekor. Sebaj, két pelenkacsere között el lehet rendelni egy mozgósítást, mint Rejtő Láthatatlan légiójában. Hollandiában Kajsa Ollongren (55). Mindezek szinte semmi katonai ismerettel. Jaj, egy kivétel: a svédországi Karin Enström (47) rendelkezik hivatásos katonai múlttal. Fivére Afganisztánban harcolt egy alakulat élén

Nehogy valaki bepereljen nőgyűlöletért, kijelentem, Indira Gandhi, Margaret Thatcher, Varga Judit ellen egy fikarcnyi kifogásom sem volt és nincs. De a vak is látja, ezeket az asszonyokat bábnak helyezték oda, hogy aláírják Stoltenbergék rendeleteit, és azoknak is a fegyverlobbi súgja a fülükbe a szöveget.

Még egyszer elmondom: nem a tömeggyilkos Putyint védem. De a tömeggyilkosokat is valamikor valakik elindították a lejtőn.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük