Sok hűhó semmiért?

Ki ne ismerné ezt a szólásmondást, amely azt a helyzetet jellemzi, amikor valaki vagy valakik minden indok nélkül hatalmas feneket kerekítenek vagy kanyarítanak nem létező, vagy teljesen súlytalan esetnek, ügynek. Ezt a mondást minden bizonnyal nem a politikusok találták ki, jóval korábbi lehet, mint amióta a zavaros politika szinte módszeresen és megállíthatatlanul kavarja körülöttünk a vizet, zavarosban halásznak sokan akkor is, amikor éppen tisztulóban a víz.

Azért megnyugtató jelenleg körülöttünk a levegő, hiába kürtölik szerte a világban, hogy nyakunkon a háború, de szerencsére a mi országunkban az erre való készülődés tőlünk eléggé távol esik. Az ide telepített amerikai katonáknak minden bizonnyal jól jön egy kis nyugalom, az viszont nem biztos, hogy a magukkal hozott sok fegyver használható is. Mi – legalábbis én – bízunk abban, hogy végül ócskavasként kerülnek valamelyik telepre, s az amerikai katonák hálálkodhatnak, amikor ócskavasuk ellenében fiatal lányokat szolgálnak fel nekik, mint ahogy állítólag történt ama, még mindig el nem ítélt Szörény megyei szörny esetében. Mindez azért kívánkozott tollam hegyére, mert eszembe jutott az 1970-es évek elején olaszországi utam fenyegető réme, az országhatár mentén sorakozó szovjet hadsereg.

A huszonegy nap alatt, amennyit ebben a baráti országban töltöttünk, egyebet sem hallottunk, csak a szovjetek fenyegető felsorakozásáról, a helyi, azaz az olasz lapok, amelyekhez hozzájutottunk, elsőoldalas, sokhasábos írásokban ecsetelték az ugrásra kész ellenség hatalmas erejét, sajnálkoztak szegény Románián, s lehet, minket is sajnáltak. Mi is sajnáltuk magunkat, hogy mi lesz velünk, ha hazaérkezéskor, a repülőről leszállva oroszul fogadnak bennünket. A jó humorú marosvásárhelyi egyetemi oktató vigasztalt bennünket, a másik két magyart, persze, tette ezt nevetve, hogy oroszul végezte az egyetemet, tehát ő tolmácsként áll majd mellettünk.

Persze, az egészből nem lett semmi. Lehet, hogy tényleg masírozgattak a Prut környékén a baráti hadsereg katonái, de ennek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Valószínűleg ugyanennek a füstös, láng nélküli „háborúnak” vagyunk ma is az „áldozatai”.