Saját tanári fenség

Egykor hosszú útra engedett el Anyu – kis csomaggal, kis gondolatcsaláddal. Mindenben a jó volt túlnyomó többségben. – Figyeld az okos, a jó embereket, mert sokat tanulhatsz tőlük!
Nevek madarakig rebbentése, és a hit, a pálya. Figyeld a pap jó szavait, ott van a bácsi, az állatokat védő vadász, közöttünk a drága tanítók meg tanárok…

Hosszú útra jöttem, tán a végtelenbe is elviszem a tanítóim, tanáraim szavait. Szépen bővelkedtünk a messzi amottban, hogy most egy adatokat kifeszítő táblázat tárja a szeműnk elé a vírusos világban, hogy megyénkben alig néhány iskola tanárainak átoltottsága érné el a 60%-ot.

Elriasztó a mennyiség, a számadat, holott a tanulóink, diákjaink szintén és mindig a jó emberek, a tanító tanárok szeme előtt okulnak és virulnak át őszbe, télbe! Hogyan veszik tudomásul ők, a jó s jobbnál jobb emberek, tanárok hívei, hogy a melldöngetés mellett elhúznak a tanárok a betegség, a halál üdülői mellett, köpve virágra s jégre?

Szívesen jut eszembe ebben a percben is tanári korom Székelyföldön. Hüledezem magamban: alig néhány iskola… tanárai. De hiszen a hivatalos alkalmazhatóságot sem érdemlik meg hivatalosan! A törvényt, mely alkalmazhatja az embert, az asszonyt tanárnak diplomával – beoltogatva, ahogy kell!

Ugyan, kérem, válaszol a kérdezett férfi. – Hol tartják be Romániában a törvényeket, mind egy szálig s élettől nem halálig, hanem vissza, fapadokban, nagymamák igazságai közé.

Igazgató urak és hölgyek, a tekintély, a munkaszerződés megszegése forog fenn s benn az álnoki rideg mezőkön! Egy oltás annyi kockázattal jár, akár egy… Ne soroljuk. A gyávaság az oktalanságon tenyészik. A jó emberek mára az oktalanság gőgjében pancsolhatnak, hol­ott a vírusharangok veszetten rikoltoznak a mai áldott szent napon is. Jaj, el ne feledjük: lélektelen vírusvakáció van ma is. Az oltási központokat viszont blamálja egy s másmilyen tanári fenség.