Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Robbanás a putriban

Már amikor a több ezer roma emigráns visszajött, mert Nyugaton nem volt, amiből élniük, tudni lehetett, hogy gondot okoznak honfitársaiknak, de a rend őreinek is. Arra is lehetett számítani, hogy lépten-nyomon áthágják a törvényeket, főleg amikor a koronavírus-ellenes jogszabályok betartására szólították fel őket. Először elkezdtek lopkodni, aztán fosztogatni, majd hatalmas mulatságokat tartottak, ha erre kerekedett kedvük.

Hirdetés
Hirdetés

Nem telt el sok idő, és megkezdődött a különböző bandák közötti harc. Persze, a szomszédok általában kihívták a rendőröket meg a csendőröket, olykor az álarcos belügyiseket is, mert a csetepaték elfajultak. Aztán ilyenkor előbukkantak a háttérből a romavédő szervezetek, hogy túl keményen bántak a frissen haza érkezett társasággal. Nem állítom, hogy a kesztyűs kéz politikáját alkalmazták, de azt igen, hogy az ilyen közösségeknél olykor fegyvert is találtak – volt, ahol tizenkét géppisztolyt, nem csak késeket, botokat, pisztolyokat.

Jó néhány nyugati országot megjártam, és mindenütt azt tapasztaltam, hogy a rendőrök a törvényeket erőszakosan áthágókkal a szó szoros értelmében durván elbánnak. Koppenhágában, amikor egy tüntetéskor eldobtak egy követ, még jóformán le sem esett, és a két rendbontó már a rabomobilban ült. Utána pedig az emberek nem várták meg a demonstráció végét, mert tudták, aki marad, az eltakarítja a szemetet. De az Egyesült Államokban, a frankoknál, némethonban, a taljánoknál vagy a spanyoloknál sincs ez másképpen.

Jó néhányszor beszélgettem roma vezérekkel, és megjegyeztem: amíg a saját törvényeik szerint igazgatják a népséget, és nem az állam jogszabályainak betartására buzdítják, addig a viselkedése nem változik. És persze, amíg nem taníttatják őket.

Most a baj ott van, hogy e közösség tagjai nem törődnek a járvánnyal, könnyen felszedik a koronavírust nem csak a putrikban, hanem a palotákban is, s futótűzszerűen adják át egymásnak. Majd a szomszédjaiknak, más polgároknak. És akkor kezdődhet az eddigi elhárító munka elölről.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások