Felhívás!

Részleges vírusmagyarázó

Egyetlen kábulatban élünk esztendeje már – akarom mondani, de hiszen ez sem igaz! Politikai, társadalmi elnyomottságunk sem egy és nem egyetemes; itt, aki meghajlik derékszögben a hatalom előtt, az nyal vagy zsebel. A vírusos állapot is kialakított már köreinkben, gödreinkben változatokat. A jaj sem egyetemes. Arra viszont nem számíthattam, noha e földi vagyok, hogy ilyen és még milyen változatai lehetnek és vannak már e vírusos osztálytagozódásnak.

Vannak társadalmi, illetve földrajzi tagozódások, ahol értesülésünk szerint valósággal és minden erőszak nélkül, de szolgálati titoktartással megvárták, míg bizonyos sereg egyesei betöltik a 65 évet, akkor azonnal megkapták az oltást. Az eset nem egyedi, hanem ki tudja minálunk, babám! És settenkedjünk káromkodva tova a hetven, nyolcvan, 85 évesek felé: a 80-on túliak szóba sem kerülnek, csak majd márciusban!

Kinek tehetjük fel a kérdéseket? Hol van, ki zengje húrjain az igazat? A Csíki negyed „hajléktalanjai” megkapták s megkapják a vakcinákat, mese nincs, sor nincs, pofa súlyba! Hogy milyen a színük, hitük, munkahelyük, szóval ezeket ne emlegessük, mert kipúposodik a fajgyűlölet. A 82 éves március közepén kapja meg az első hivatalos oltást, addig várnia kell élve vagy halva.

Szegény hajléktalanok, színes bőrűek stb. – ezen gondolkodunk mi, szótlanul, gyanúba ne sodródnánk… És még nem is szóltam a sok ezer politikai protekciósról, a hozzájuk tartozókról, mert hétkötetes napilapban sem férne el a rengeteg lopás, csalás. Tán az ákosfalvi csengettyűs pokolvar tudná megmondani, mennyit kell sorokban állnunk, míg…

Mikor tölti be nálunk szerepét és korát a demokrácia meg az igazság? Hány kötetet tölthetne ki az igaz vírusmagyarázó Romániában? Igazat mondani jogom lehet, de annak haszna vajmi kevés vala itt, itthon az utóbbi száz évben. És nem sírva mondom, nem is káromkodva, hisz’ egyként hiábavaló lenne. De mondom: ez a romániai hatalom betöltötte képtelen korát, urai kitöltötték az utolsó cseppet is a pohárból. Mi következik? Nacionálvírusos föltakarodás az oxigéndús uralmi csúcsokra. Meddig? Azok az egek szerintem hihetetlenül közel vannak ám, babám!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások