Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rend vagy káosz

Múlt szombaton Orbán Viktor eleget tett az Olaszország Fivérei–Nemzeti Szövetség (FdI) nevű párt elnöke, Giorgia Meloni meghívásának, és beszédet mondott e párt találkozóján.

Hirdetés
Hirdetés

Beszéde robbanásszerű sikert aratott, a közönség újra és újra tapssal szakította félbe a magyar miniszterelnök eszmefuttatását, s amikor a szónok a magyar és az olasz népet összekötő szálak között említette, hogy a legszebb 56-os indulót, az Avanti ragazzi Di Buda kezdetű dalt olaszok írták, a közönség spontán, hatalmas lelkesedéssel énekelte azt el.

A beszéd foglalata volt az elmúlt 9 év politikájának. Szólt az eszmei talapzatról, a nemzeti-keresztény szellemű alkotmányról, mely kapcsán Orbán hangsúlyozta, hogy nem véletlenül fogadták el azt a feltámadás ünnepén, húsvétkor, s szólt a kormánypolitika legfontosabb pilléreiről, a családtámogatásról, a keresztény életforma védelméről, a nemzeti szuverenitás megőrzéséről.

A kormányfő – harsány tetszésnyilvánítástól kísérve – rámutatott arra is, hogy a baloldal a migrációt szavazat-importálásra használja, hiszen a muszlimok soha nem fognak a keresztény jobboldalra szavazni. Azokban az országokban, ahol a muszlim betolakodók többségbe kerülnek, olyan állapotok alakulnak majd ki, mint ami ma Dél-Afrikában jellemző, ahol a fehérek rettegésben élnek, mert módszeresen irtják őket, faji alapon, rasszista indulattal.

Orbán hangsúlyozta azt is, hogy már 2015-ben lehetett tudni, a jövevények elsöprő többsége nem menekült, hanem gazdasági migráns, és ennek kapcsán jelezte: hamis az a vád, miszerint Magyarország ne lenne kész segíteni Olaszországnak a probléma megoldásában. Mihelyt Olaszország elszánja magát arra, hogy kitessékelje a hívatlan és csak bajt hozó „vendégeket”, Magyarország szívesen segédkezik a hazaszállításukban, csak azt ne várja senki, hogy a befogadásukban segédkezzen. Utóbbi, tegyük hozzá, tekintetbe véve a korlátlan utánpótlást, egyenértékű lenne Magyarország de facto megszüntetésével.

E beszédből is kitetszett: kifordult önmagából a világ, nem jobb és baloldal áll egymással szemben kontinensünkön, hanem a rend és a káosz hívei, a biztonság, a jólét, a keresztény fehér kultúra megmaradásának képviselői az agresszív, intoleráns iszlám inváziójának támogatóival.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük