Rémhírek és hírrémek

Hetvenöt évvel ezelőtt történt Lengyelországban, Kielce városában. Egy kilencéves fiúcska elcsatangolt otthonról, úgy tűnik, valami rokonokhoz ment. Azért mondom, hogy úgy tűnik, mert az ügy mindmáig olyan ködösítésben tesped, mint a Kennedy-gyilkosság. Az apuka jelezte a gyerek eltűnését. Az, amikor visszatér, azt állította, egy ismeretlen, lengyelül nem beszélő férfi elrabolta, és egy olyan ház pincéjébe vitte, ahol gyerekeket ölnek meg. Másnap az utcán rámutatott egy fiatalra: ő volt.

Az illető zsidó volt, mintegy 160, a holokausztból csoda módon megmenekült társával egy nagy épületben lakott. Nosza, rendőrség, házkutatás. Elrabolt gyerek nulla, pince nulla. Ám a „közvélemény” erősebb, mint a tények. Katonákat hívnak, a (szovjet tankok árnyékában) feltörőben levő Kommunista Párt képviselői is jönnek. Egy-két bentlakót agyonvernek. Egy forrófejű ott lakó fegyvert ránt, ő is lő. Csak erre várnak a támadók. Végeredmény: mintegy 40 halott. Mindössze kettőt szúrtak át, a többit egyszerűen agyon-verték. Egy hebehurgya kölyök hazugságáért.

Ám nem történelemleckékkel akarom untatni az olvasót. Hanem annak tanulságaival. Mert én magam gyerekkoromban nem egyszer hallottam zsidókról (későbbi variánsok: cigányokról, szektásokról), akik gyerekeket rabolnak el, vérüket veszik, imaházaikban évente egyszer eloltják a villanyt, és ki-ki akivel éri, fajtalankodik, stb. És csak egy emberöltő telt el az Adevărul napilapban (micsoda cinikus név!) megjelent imbecillis hazugságokról, hogy Marosvásárhelyen román gyerekeket hajítanak ki az iskolákból – a következményeket tudjuk, és mindmáig érezzük.

Ezért undorodom a feltételes módban megfogalmazott újsághírektől: X gyilkolhatott, Y sikkaszthatta el, Z hamisíthatta – hát igen vagy nem? Mi az, hogy talán, hogy esetleg? Felelős ember nem jelentet meg kétes híreket. És hogy miért kell minden idióta, gyűlölettől csöpögő, uszító kommentet úgy, ahogy van, otthagyni, azt végképp nem értem. Ez lenne a véleményszabadság? Ha ez, akkor én ebből, köszönöm szépen, nem kérek.