Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ráébredünk?!

A politikából engem már rég félreállítottak, letiltottak, leírtak minden szinten. De követem a „nagy” politikusok tevékenységét, nyilatkozataikat. S nem értem!

Miért van az, hogy a politikusoktól nem lehet a következetlenségeket számon kérni. Arról szól a politika, hogy a helyzetet uralni kell. Nem érdemes tehát csak egy-egy politikus tevékenységét figyelni, hiszen egyedül úgysem tehet mást, mint reflektál a pillanatnyi helyzetben. Nem lehet tehát a hitelességet jóváhagyni annak, aki aljas, kicsinyes önzéstől vezérelve, kirekeszti a nemzetnek egy részét, majd néhány év múlva ő az, aki a nemzetegyesítés első számú hirdetője lesz.

Aki a politika célkérdéseivel foglalkozik, ráébred, hogy kik is vagyunk mi, mit akarunk elérni, mi az a helyzet, amit meg kell oldanunk, kik az ellenfeleink és mit kellene tennünk? Másképp fogalmazva: a politika „embertan”.

Az igaz, hogy az embereket irányítani kell, pláne a hatalomgyakorlóknak el kell érniük, hogy az emberek azt akarják, amit a hatalomgyakorló akar. Ennek, az itt leírt pragmatikus, rendkívül célorientált gondolkodásmódnak és uralmi formának az eddigi legtökéletesebb képviselői: Hitler, Lenin, Sztálin és persze később a tanításaikat követő Ceaușescu, Iliescu és mai társaik. Pedig ők – nagyon sokáig – eszményi politikusok voltak, akik minden pillanatban uralni tudtak egy helyzetet.

Ám azt senki ne higgye, hogy ezt az országot vezették, egy ilyen Ceaușescu, Iliescu s társaik, és ide kell jelölnünk ezt az Istentől szürkeállománnyal meg nem áldott „politikust” is, Klaus Iohannist. Nem! Ezt az országot mindig irányították, és az árnyékból felügyelte, rendezte a „híres szekuritáté” – és ma is ezt teszi a titkosszolgálat.

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük