Felhívás!

Rács mögött asszonyi hang

Semmi sem gátolhat meg bennünket abban, hogy igenis emberarcúnak képzeljük az emberiség történelmét. Vitézek és győzelmek az egykori Kínában, a Tigris és az Eufrátesz egyetlen ujjongó tömeg birtoka. Mongolok és hunok vezérei sorjáznak, csupa győzelem. Eljött két világháború is –, több már nem lesz. Csupa győzelem, és éppen ez serkent engem az emberiség történelmének új arcot adni magamban. Mindenütt többségben és nemesebbek voltak a legyőzöttek. Ezért kell átrajzolnom a történelmi oltárt, érvényesítvén a legszebb érzelmeket a legyőzöttek, a megalázottak és megszomorítottak arcrezdüléseit. A győzelem végedes végig az időben mindig az emberi vágyakozás sajátos arcmásait idézi föl a rabok, legyőzöttek vágyainak tengerében.

Elmozdulhat, aki alanynak érzi magát az elnyomottak óriási festményén, mert bennünk örökre megmarad. A zárak, reteszek, lakatok és lakhatatlan házaink mindig legszebben idézik az igazat börtönlakók arcán és a szabadságvágytól belakott lélekben. Ki gondol most vírusokra?

Dsida Jenő utolsó versének (Az utolsó miatyánk) képe is vakít a képzelet óriás vásznán. – Legyen meg a Te akaratod./ Nekem minden mindegy. – Hát ne menjünk el senki halálos ágyáig, és ha igen, akkor a béke és szabadság arcát idézzük! Csatáink, forradalmaink százezrek arcát rögzítették a győztesek börtöneiben, miközben ujjongtak odakinn a győztesek ideiglenesen.

Soha e földi világban nem kérdeztem meg egyetlen egykori rabtól sem: van ereje, legyen ereje megmondani, milyen volt a szabadságra gondolnia a börtönökben. Ma megtettem.

Láttam átszellemült szerelmes vagy éppen gyászoló arcot sokat. Most várom ezen az arcon a választ, milyen lehetett, ó, milyen volt tizennyolc évesen börtönlakónak lenni Romániában? Nem meséli, nem sorol fájdalmas mérföldköveket a hetvenen is túl Váncsa Árpád, hiszen szinte a lehetetlenre vállalkozik néhány szóban is.

– Amit rettenetesen fájdalmas volt megélnem ártatlanul s fiatalon, egy-egy asszonyi hang behangzása a rabos lélekbe odakintről. Igen, az asszonyi hang néha, hogy élnék még azzal a hanggal odakinn is. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.