Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rab magyarjaink

Megtanultuk rendre néma főhajtással venni tudomásul az élet velejáróját, az elmúlást. Beder Tibor halálhírét szelíd megemlékezéssel hozta az újság, ahhoz én tapasztani nem akarok most semmit. Osztálytársak voltunk a Székely Mikó Kollégiumban, az egyetemen is szomszédok, de mindez aligha érdekli e lap olvasóit. Munkásságát érintette a lap is. Tizenhárom kötetnyi életműve ragyog, azt sem kell fényesíteni.

Hirdetés
Hirdetés

Van viszont egy mozzanat, inkább sajátos vonulat ebben az életben s annak hozadékában. Beder Tibor nem bírt belenyugodni abba, hogy sok ezer magyar került török rabszolgaságba a középkori szokások szerint, és idehaza szinte semmit nem tudtak felőlük a továbbiakban. Amikor már annyira megritkultak nálunkfelé a középkori beidegződések, hogy tehette, Beder vette a hátizsákját, és elindult Törökország, Dél-Anatólia felé gyalog. Kőrösi Csoma Sándor, Jakabos Ödön után ez szinte természetes volt részéről. A hír jött fű alatt, hogy élnek ott ma is magyarok. Beder elindult.

Miközben Beder Tibor gyalogolt, fordultam óvatosan a Magyar Himnusz felé, Kölcsey – a jogász, a költő – rebbenti a feledésből a törökök viselt dolgait, azt, amit el kellett viselnie a magyarságnak; azt is, amit el a töröknek is minálunk annyi csatatéren. Zászlónk gyakran plántálád vad török sáncára…

Beder könyvében is leírja azt, amit tapasztalt a testvéreink falujában, Törökországban, Anatóliában. Ott a személyi igazolvány nemzetiség rovatában mindenkinek az van beírva, hogy magyar. Ez a törököt immár nem zavarja. Az ottani falvak lakossága öntudatosan vallja magyarnak magát, noha magyarul már rég nem tudnak. Rabságban nem az önérzeti kérdés az első, hanem az élet. A magyarság nemzeti tudata fontos ma is ott, ahol nem ez a négy folyó zúg, mint annyi gyilok meg árulás után ma is Európában.

Beder mesélte, úgy fogadták, mint testvért, úgy bántak vele, mint aki hazament közéjük négyszáz év után. Hadd említsek a himnuszunkból még a Beder Tibor meg a törökországi magyarok tiszteletére. „Szánd meg, Isten a magyart,/ kit vészek hányának. / Nyújts feléje védőkart/ tengerén kínjának.” – Ugyanvalóst mérsékelt tisztelettel Iohannis mai román államelnök iránt. Jó, ha itthon fölmondjuk néha a Himnusz utolsó sorait is, Beder Tibor és annyi távollevő emlékére.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások